Közélet

2015.08.28. 10:37

Villámcsődület lesz hétfőn a Bányainál

Hétfőn este 7 órától tartanak villámcsődületet a kecskeméti Bányai gimnázium előtt, a volt igazgató, Lukács Lajos mellett tüntetve. Az önkormányzat közölte, zavartalan lesz az iskolakezdés a gimnáziumban.

H. I.

A Megvédjük a Bányait Facebook-csoport pénteken tette közzé, hogy fél 6-tól lehet majd elhelyezni a sárga rózsákat az iskola főbejáratánál ( 6 órától lesz az évnyitó). A rövid csődületet és a tüntetést az évnyitó után, este 7 órától tartják az iskola előtt.
– A virágokat felajánljuk majd az iskolának, hogy a bányaisok jó illatban kezdhessék a 2015/2016-os tanévet – írták.

Pénteken reggel sajtóközleményt kaptunk az önkormányzattól is, amelynek címe szerint „biztosított a zavartalan iskolakezdés a Bányai gimnáziumban”.

„A Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium a város egyik legjobb, országosan is elismert köznevelési intézménye, amelyben a tehetséggontdozásnak és a magas színvonalú szakmai munkának elsődleges szerepe kell, hogy legyen. Ezért Kecskemét önkormányzata erkölcsi feladatának érzi azt, hogy kiemelt figyelmet fordítson az iskolára.

Ennek érdekében a város vezetése tájékozódott az igazgató-helyetteseknél, akik biztosították arról, hogy az iskolakezdés zavartalan lesz, a szakmai munka színvonala nem sérül.

Az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Megyeközponti Tankerülete és az igazgató-helyettesek között. Ennek eredményeként Máthé Ildikó, a gimnázium intézményvezető-helyettese vállalta, hogy - a jogszabályoknak megfelelően – az intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendje szerint ellátja.

Az önkormányzat arra kérte a KLIK Megyeközponti Tankerületét, hogy a végső megoldás érdekében mielőbb írja ki az új pályázatot a gimnázium vezetésére” - zárul az önkormányzat közleménye.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!