Közélet

2015.08.26. 10:40

A laktóz- és a gluténérzékenyeknek jól jöhet a lófogú kukorica

Magyarországon több százezren szenvednek laktóz- és gluténérzékenységben. Főzni, sütni rájuk komoly kihívás. A megfelelő alapanyagok beszerzése jóval drágább, mint a hagyományos áruké. Dr. Szabó Tibor kecskeméti nemesítő azonban azt mondja, hogy a betegségek tüneteivel küszködők reménykedhetnek.

Barta Zsolt

A betegeknek nem kell lemondaniuk sem a süteményekről, sem a kenyérről vagy kifliről, s a sütő alapanyag is könnyen előállítható. Ő ugyanis  Fülöpháza környékén rátalált arra az embermagasságú, fehér szemű, fehér torzsájú lófogú kukoricára, melyet az elődök generációk óta termesztettek, de a hibrid kukoricák világában erről a fajtáról elfeledkeztünk.

A ma 88 éves, de jó egészségnek örvendő agrármérnök kinemesítette egy alapos célratörő szelekció során a lófogú kukorica legjobb fajtáját, és Rögszülött Q1 Kukoricára keresztelte el. A Hírös Héten az agrárkamarai sátornál láthatták az érdeklődők a kétméteres növényt, s kaphattak információkat Tibor bácsitól, aki a Kiskunsági Nemzeti Parkban dolgozott nyugdíjazásáig. A tudós ember lapunknak elmondta, hogy laboratóriumban vizsgálták meg a beltartalmi értékét a magoknak, s az eredmények magukért beszélnek. De a laborvizsgálatok mellett az is figyelemre méltó, hogy konfliktusba keveredett az őzekkel.

A kukorica táblájában ugyanis gyakran megjelennek a vadak, és a leveleket lerágják, miközben a szomszédos hibrid kukoricásra rá sem néznek. Ez jelenthet valamit. A kinemesített Rögszülött Q1 Kukorica kész, melyet tájfajtának kívánnak az erre hivatott hatósággal minősíttetni. A kukoricából a keceli TG Virágdekor középiskola segítségével kiváló minőségű lisztet készítettek. Augusztus 20-án Kecskemét főterén a középiskola az agrárkamara pavilonjában kiállított, s ott a saját főzésű lekvárok, szőlőmagolaj -ivonatok mellett  bemutatták a Rögszülött lisztjéből készült süteményt. Az íze kellemes, omlósabb, mint a hagyományos lisztből készült termék.

Téglás András igazgató lapunknak elmondta, hogy a korszerű táplálkozás terjesztése érdekében most még kísérleteznek a receptek elkészítésével, de az eredmények már biztatóak. Később javasolják a pékeknek a termékválaszték bővítése érdekében az új típusú liszt felhasználást. Kérdés az, aki hajlandó a minősítés után ilyen kukoricát termeszteni. Domján Gergely kamarai elnök felvállalta a próbatermesztést. A betakarítás a következő hónapban várható.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Jobbról dr. Szabó Tibor, balról fia, Szabó György a nemesített kukoricával
[/caption]A természet mindig megmutatja a jó megoldásokat

Dr. Szabó Tibor azt mondja, hogy a Homoki Rögszülött Lófogú Kukorica apa és anya növénye is ezen a vidéken él. Kiváló szárazságtűrő az új egyed, és 4-5 tonna terményt is ad egy hektárról. Ezer szem kukorica 400 gramm súlyú, több mint a hasonló kukoricáké. Ha Szabó Tibor tervei megvalósulnak, s a kukorica lisztje tényleg segít a laktóz- és gluténérzékenyek táplálkozásának megkönnyítésében, akkor itt az áttörés lehetősége. Tibor bácsi szerint a természet mindig megmutatja a jó megoldásokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!