Kultúra

2015.07.30. 17:42

Átvették oklevelüket a hercegnők

Hercegnőnek lenni jó! Állítja egybehangzóan az a húsz kislány, akiket a Hercegnőtanoda sikeres elvégzése után avattak hercegnővé Kiskunfélegyházán.

Vajda Piroska

– A hercegnők mindig kedvesek, szépen öltözködnek, nem kócosak, nem kiabálnak és nem verekednek egymással – összegezték a kislányok röviden, hogy mire kell figyelne egy hercegnőnek.
– Mint, ahogy az életben, a táborban is gyakran előfordult, hogy hárman ugyanazzal a játékkal szerettek volna játszani, ilyenkor elmagyaráztam nekik, mit jelent előzékenynek lenni – részletezte Anett, a Főnix Dance Sportstúdió vezetője.
Mindemellett egy hercegnőnek nagyon sok mindenre oda kell figyelnie: például a tartására vagy a járásra. Ugyanakkor megtanulták azt is, hogyan kell előkelő báli ruhát viselni, hogyan kell bevonulni a bálterembe vagy éppen pukedlizni. Ha a hercegük felkéri egy táncra, hogyan kell keringőzni vele. A viselkedéskultúra mellett táncolni is tanultak. De volt kézműves foglalkozás is, ahol a hercegnők elengedhetetlen kellékeit – varázspálcát, karkötőt és persze koronát – készítettek a gyerekek.

– A tábor zárásaként hercegnőavatót tartottunk, melynek során a lányok a nagyközönség előtt is bemutatták tudományukat, jutalmul pedig hercegnőoklevelet kaptak – tette hozzá Mezei Anett, aki azt is elmondta, negyedik alkalommal szerveztek Hercegnőtanoda tábort a Főnix Dance Sportstúdióban. Sok a visszajáró hercegnő, de olyan is volt, aki Budapestről érkezett Félegyházára. Hangsúlyozta, nagyon jók a szülők visszajelzései, mert a tábor után egyre többször hangzik el otthon a köszönöm, a légy szíves, és a kérlek szépen.

Megtanulják, mit kell tudnia egy jól nevelt hercegnőnek

A hercegnőtanoda nem az elkényeztetésről szól. Épp az a lényege, hogy az egyhetes tábor ideje alatt a lányok egymáshoz alkalmazkodva a gyakorlatban is megtanulják, mit kell tudnia egy jól nevelt hercegnőnek. Megtanulják, hogyan kell illedelmesen viselkedni, előzékenynek, udvariasnak lenni – nyilatkozta lapunknak Mezei Anett, a tábor háziasszonya.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!