Közélet

2015.05.28. 13:00

Nem zárják be az irodát

Közmeghallgatást rendeztek Kecelen, melyen a polgármester Haszilló Ferenc bejelentette, hogy semmi nem fenyegeti a helyi okmányiroda létét. A szervezők leállhatnak az aláírásgyűjtéssel.

Barta Zsolt

Kecelen aláírásgyűjtés indult, miután elterjedt a hír, hogy megszüntetik az okmányirodát. Mint ismeretes a térségben Kiskőrösön és Soltvadkerten működik ilyen hivatal, a keceliek azt gondolták, hogy a helyit bezárják.

A napokban rendezett közmeghallgatáson Haszilló Ferenc polgármester bejelentette, hogy tárgyalt a megyei kormányhivatal kormánymegbízottjával, aki megerősítette, hogy ilyen döntés nem lesz. A város elöljárója arra hívta fel a figyelmet, hogy az irodának rengeteg a dolga, mert mintegy tízezer ügyfél fordulhat a munkatársakhoz gondjaikkal. A polgármester szólt a települési beruházási tervekről. Megemlítette, hogy a város 900 milliós megyei fejlesztési támogatásra számít, melyből jutna a hivatal és az egészségház energetikai felújítására, a Csendes Ősz Idősek Otthona éttermének a beruházására, a város legkritikusabb területein olyan csatornarendszert építenének, ahonnan elvezetnék a belvizet a nagy esőzések után. Tervezik Imrehegy és a várost összekötni egy kerékpárúttal, mely kapcsolódna egy 2,5 kilométer hosszú városi kerékpárúthoz.

A közmeghallgatáson Csizovszki László, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője tartott egy összefoglalót a bűnügyi helyzetről. Kecelen 2013-ban 201-, addig tavaly 160 bűncselekményt regisztráltak. Személygépkocsi lopás nem volt, azonban a korábbi 87 sérüléssel járó baleseti szám tavaly 118-ra nőtt.

A fórumon felszólalt Szőllősi Sándor, aki arra panaszkodott, hogy a kukaürítési díjak magasak, ő egyedülálló és nem gyűlik össze nála annyi szemét, mint egy négytagú családnál. Szeretné, ha bevezetnék az egyedi mérést. Versegi László a szemétszállításért felelős cég megbízottja válaszában kifejtette, hogy a kérdés jogos, ugyanakkor technikailag ma még nem kivitelezhető az egyedi mérés. Az úgynevezett chippes rendszer, melyre hivatkozott a felszólaló, megbízhatatlan.
Illés Istvánné arra kérdezett rá, hogy miért alakítottak ki beléptető rendszert a városházára, ahelyett, hogy abból a pénzből inkább kátyúztak volna. Az önkormányzat részéről elhangzott, hogy nagyon sokan akkor mennek ügyet intézni, amikor nincs ügyfélfogadási idő. A portás nincs arra kiképezve, hogy kezelje az ilyen problémákat. Amikor azonban ügyfélfogadás van, akkor a beléptető nem működik, hangzott a válasz.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] A közmeghallgatáson nem tolongtak a polgárok
[/caption]

Vendégmunkások, rossz körülmények között

Egy másik polgár, Farkas József arra panaszkodott, hogy a szomszédjában nagyon sok romániai vendégmunkás lakik szörnyű körülmények között. A munkások az udvaron végzik el a dolgaikat, ami gusztustalan. Kérte, hogy tegyen valamit az önkormányzat vagy a rendőrség. A Kalocsai utcában a háza közelében a fák megdőltek, ha jön egy vihar, akkor az ingatlanára esnek. A város jegyzője és a rendőrkapitány megígérte, hogy a felvetett kérdéseknek utána néznek.

 

A közmeghallgatáson nem tolongtak a polgárok -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!