Kultúra

2015.05.25. 21:03

Borral öntözték Orbán szobrát Hajóson

A helybéli szőlészek és borászok már évek óta nem vesszőzik meg büntetésből Szent Orbán szobrát, inkább borral locsolják, hogy védőszentjük oltalmazza az ültetvényeket.

Tapodi Kálmán

– Fölvirágoztuk idén is Szent Orbán szobrát, akit úgy gondolom idén sem kell megvesszőzni – szólt a hallgatósághoz Estókné Szalczer Erzsébet, hajósi polgármester, a 35. Orbán-napi Borünnep ünnepélyes megnyitóján. Az eredetileg egy napos rendezvény az évek során három naposra gyarapodott, de később is ragaszkodtak a vasárnapi ceremóniához, amit így a zárónapon tartanak. Hajóson ezzel is őrzik a hagyományokat, aminek alapjait a sváb ősök rakták le, akik az első szőlőültetvényeket telepítették.
Az elődöket és a most élő utódokat is követendő példaként említette Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, aki úgy vélekedett, hogy a magyar minőségi szőlő-, és bortermelésnek van jövője.
– Az ágazat nem volt mindig a legtündöklőbb csillaga a magyar mezőgazdaságnak, de az itteni szőlészek és borászok is bizonyítják, hogy az ősi hagyományokat őrizve, szorgos, kitartó munkával kiváló eredményeket lehet elérni – fogalmazott az államtitkár.

A szőlőnek még sokat kell kibírni a határban a szüretig, így Bányai Gábor, a város első díszpolgára azért fohászkodott, hogy az elkövetkezendő hetekben legyen egy nap eső – jégverés nélkül –, és hat nap ragyogó napsütés, hogy kiváló legyen az idei termés.
Kedves hagyománnyá lett a Borkirálynő köszöntése, aki minden évben a helyi általános iskola egyik kiemelkedően teljesítő, végzős diákja lehet. A hajósi viseltbe öltözött Koch Viktória méltán érdemelte ki az elismerést, hiszen mint elhangzott: nem csak jó tanuló, hanem jó sportoló is, amit a kézilabdapályán bizonyít.

A hajósi borverseny – amire idén 58 termelő 171 mintával nevezett – díjait   is az ünnepségen vehették át a legkiválóbb borok készítői. A Hajós Város Bora címet a Kovács Borház 2013-as, ászkolt Cabernet Sauvignon bora viselheti egy éven keresztül. Megválasztották a hajósi „Kastély Borát” is, ami a Sziegl Családi Pincészetben készült kékfrankos rozé lett.
Utóbbi nedű volt az egyik „locsolóbor”, amivel Szent Orbánt fürösztötték. A borzuhany részese lehetett még a Kovács Borház 2014-es Schwabenblut (zweigelt-cabernet sauvignon) házasítása, a Trautwein Hungaria Kft. cserszegi fűszerese és Mayer Zoltán kistermelő zweigeltje.
A vincellérünnep – amin a hajósiak mellett a keceli, kiskőrösi és solti borlovagok is felvonultak –, borlovagok avatásával folytatódott. A jelöltek, az érsekhalmi Gonda János, aki feleségével együtt bioborászattal foglalkozik és a borrend „fiatal szárnyát” képviselő Oszvald András kiállták a próbatételt. Feladatuk a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend zászlósbora, a cabernet sauvignon két különböző évjáratának megkülönböztetése volt. Az ünnepélyes eskütételt követően így Kovács Róbert, a borrend kincstárnoka lovaggá ütötte mindkettőjüket.

A hajósi borlovagrend idén múlt 30 éves

Hajóson sokféle módon őrzik a hagyományokat. A települést 1722-ben alapították a Csáky Imre kalocsai érsek által Németországból betelepített svábok, akik az első szőlőket telepítették az azóta 1200 présházával világhírűvé vált pincefalu környékén. Május utolsó hétvégéjén ott tartják az Orbán-napi borünnepet, aminek egyik látványossága a borlovagok felvonulása. A Hajósi Szent Orbán Borlovagrend 1985-ben alakult – az országban negyedikként –, amire idén a magyar borrendekkel együtt emlékeztek. A határainkon belüli 42, illetve a történelmi Magyarország területén bejegyzett 7 borrend közül 38 együtt ünnepelt a helyszínen a hajósiakkal.
A Hajós-Bajai borvidéken 1700 ha területen termelnek szőlőt, főleg olaszrizling, rajnai rizling, chardonnay, kadarka, merlot, cabernet sauvignon és franc, valamint zweigelt fajtákat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!