Kultúra

2015.05.21. 18:21

Új kiállítótér épül a múzeumnak adományzott alkotásoknak

A közeljövőben a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban nyílik meg az az állandó kiállítás, amely méltó színteret ad a nagybányai művésztelep világát bemutató legnagyobb magyarországi kiállításnak.

Tapodi Kálmán

A tárlatban kiemelt helyet foglalnak majd el a múzeumnak nevet adó művész-tanár alkotásai. Mindez azután válik lehetségessé, hogy az egykor a román titkosszolgálat zaklatásai elől menekülő erdélyi házaspár, Dr. Bay Miklós és felesége Dr. Bay Éva hatalmas értékű adományt nyújtott a halasi múzeumnak. Az adományozók kollekcióját és a Thorma János  (Kiskunhalas 1870 – Nagybánya 1937) műveit összegző két kötetet júniusban mutatják be Magyarországon és Európa több országában.

Thorma János neve nemcsak a halasi múzeumban őrzött monumentális Talpra magyar! vagy az Aradi vértanúk című festménye révén ismert. A szüleivel Halasról Nagybányára költöző alkotó már diákkorában is tehetségesnek mutatkozott. Később ő lett a világszerte ismert művésztelep egyik alapítója, majd évtizedeken át az egyik tanára, ügyvivője.
A nevét viselő halasi múzeum az utóbbi években nemcsak könyvben és kiállítás-sorozatban állított emléket a művésznek, hanem komoly erőfeszítéseket tett a Thorma művészetét reprezentáló alkotások összegyűjtésére. Ebben döntő jelentőségű mozzanat volt 2013-ban az erdélyi születésű Bay-házaspárral kötött adományozási megállapodás, melyben csaknem félmilliárdos eszmei értékű gyűjteményt ajánlottak fel a múzeumnak – a kollekció jelentős részben Thorma-festményeket is magába foglal.

A Bay-házaspár és a múzeumot működtető önkormányzat közti adományozási szerződés egyik kritériuma, hogy az intézményben építészeti és műszaki szempontból is méltó helyszínt kell teremteni a rendkívüli művészettörténeti jelentőségű anyag bemutatására legkésőbb 2016 végéig. A múzeum Dóka József kiskunhalasi építészmérnök munkája révén már el is készíttette az engedélyes terveket; a mintegy 200 millió forintos múzeumbővítési beruházás várhatóan a közeljövőben megkezdődik, állami és önkormányzati finanszírozásban.
– Az adományozással a kiskunhalasi múzeumban lesz látható a nagybányai művésztelep világát és alkotásait bemutató legnagyobb magyarországi állandó kiállítás. Az utóbbi évek kutatásai és a Bay-házaspár gesztusa révén háromszor annyi Thorma-képről van tudomásunk, mint korábban: 540-nél is több festményről tudunk, amelyek közül 320 mára legalább reprodukción ismert vagy megvan múzeumban, magántulajdonban – érzékeltette a Thorma-életmű jelentőségét Szakál Aurél, múzeumigazgató.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Thorma János önarcképe (1897)
[/caption]A múzeumigazgató elmondta, hogy a halasi debütálást követően, június 10-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatják be a Büki Barbara és Kovács Zita művészettörténész szerzőpáros Thorma János című kötetét, amely tartalmazza a Thorma életmű összes ismert alkotását. Az 542 tételből 220 nagy, színes reprodukció és 100 kis festmény fényképe lesz látható a három nyelven írott kötetben, amit idén Budapest és Kiskunhalas mellett Münchenben és Erdélyben is ünnepélyes keretek között mutatnak majd be.
– Thorma János a magyar kulúrtörténet egyik fontos alakja, mostani újrafelfedezéséhez nagyban hozzájárul a Bay-házaspár adományozása. Az ismert Thorma-képek számának növekedése és a kötetben való megjelentetése komoly művészettörténeti, tudományos teljesítmény – értékelt Szakál Aurél.

 

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!