Sport Bács-Kiskun

2015.05.05. 21:58

Gólgazdag mérkőzés Kiskunfélegyházán

A bajnokság utolsó hazai mérkőzésének nem volt különösebb tétje az Astra női NB I-es csapatának. A kiskunfélegyházi lányok élvezetes játékkal okoztak kellemes perceket szurkolóiknak.

Szentirmay Tamás

Az már korábban eldőlt, hogy az Astra háromszor egymás után megnyerte a magyar bajnokságot, ezért felszabadultan játszhatott a KÉSZ Arénában a Diósgyőr ellen. Szabó Boglárkának viszont volt tétje a mérkőzésnek, még versenyben van ugyanis a gólkirályi címért. Ezért játékostársai szinte minden labdával őt keresték. Ennek meg is lett az eredménye, nyolcszor talált a kapuba.
– Nagyon jó, hogy utolsó hazai mérkőzésünket győzelemmel zártuk. A nyolc gólnak is örülök, amit a csapatnak köszönhetek, mert végsőkig kijátszották rám a helyzeteket, így versenyben vagyok a gólkirályi címért – vélekedett Szabó Boglárka.

– Ezen a mérkőzésen mind a két csapat felvállalta a nyílt támadó futsalt, ezért a közönség számára egy nagyon élvezetes mérkőzés volt tizenhét góllal. Igyekeztem mindenkinek egyformán játéklehetőséget biztosítani. Jó meccs volt egy szimpatikus, nagyon jó ellenféllel szemben. A bajnoki ünneplést azonban meghagyjuk a szezon végére. A csapat érdeme ez a fantasztikus teljesítmény, persze voltak könnyebb és nehezebb mérkőzéseink is. Minden idők legnehezebb és legizgalmasabb bajnoksága volt, jó csapatokkal, kitűnő szakemberekkel. Remélem így lesz a következő szezonban is, mert ez tesz jót a női futsalnak – mondta Dombó János, az Astra mestere.

ASTRA Kiskunfélegyházi Bulls–DVTK Vénusz 11–6 (5–1)

NB I-es női futsal mérkőzés. Kiskunfélegyháza, KÉSZ Aréna. Vezette: Geleta, Kozma, Kiss

Astra: Vincze – Szabó B., Kakuszi, Megyes, Gál. Csere: Kovács K., Szabó I., Molnár J., Szabó N. Vezetőedző: Dombó János

DVTK-Vénusz: Almási – Bernáth., Váradi, Miliczki, Kovács A. Csere: Németh, Szőke, Kresák, Bukovszki. Vezetőedző: Sárréti Géza.

Gól: Szabó B. 8, Gál, 2, Megyes, ill. Váradi 4, Bernáth, Miliczki

 

Astra: Vincze – Szabó B., Kakuszi, Megyes, Gál. Csere: Kovács K., Szabó I., Molnár J., Szabó N. Vezetőedző: Dombó János

DVTK-Vénusz: Almási – Bernáth., Váradi, Miliczki, Kovács A. Csere: Németh, Szőke, Kresák, Bukovszki. Vezetőedző: Sárréti Géza.

Gól: Szabó B. 8, Gál, 2, Megyes, ill. Váradi 4, Bernáth, Miliczki -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!