Sport Bács-Kiskun

2015.05.04. 10:12

Fazekas István Halason tartotta a nagydíjat

A Határőr Dózsa SE versenyzője, Fazekas István nyerte az országos díjugrató verseny nagydíját.

Kovács Iván

A kiskunhalasi országos minősítő díjugrató verseny nagydíjára huszonegyen neveztek. Nagy nevek, nagy bajnokok és tehetséges fiatalok mérték össze tudásukat a 150 cm-es akadályokon. A kör nehézségére jellemző, hogy a lovasok rendre egy-két verőhibát ejtettek, míg nem a Határőr Dózsa SE sokat látott, egykor válogatott lovasa, Fazekas István Jethro-val higgadtan, verőhiba nélkül, némi alapidő-túllépéssel végigment a nehéz pályán. Ez számára a győzelmet jelentette. Az összevetés elmaradt, a négy hibapontosok között az idő döntött.

A hazai közönség óriási tapssal hálálta meg, hogy a nagydíj honi pályán, Kiskunhalason maradt. A győztes és helyezett lovasokat a Kiskunhalasi Lovasbandérium díszegyenruhás lovas huszárai vezették fel. A díjakat Budai Gyula kormánymegbízott, Farkas Dániel alpolgármester, Schlezák Melinda zsűri elnök és Rózsahegyi Róbert versenyigazgató adták át.

Fazekas István szerényen, de nagy-nagy örömmel nyilatkozott: „Nem foglalkoztam az idővel, nem érdekelt, hogyan múlnak a másodpercek. Egyszerűen csak egy korrekt, alapos pályát akartam menni. A lovamnak, Jethro-nak ez volt az első ilyen nagy pályája, semmi értelme nem lett volna hajszolnom vagy kockáztatnom. Nem gondoltam, hogy győzünk, de azért reménykedtem. A nagy terhelést érezte is Jethro. A hármas kombináció bizony kivett belőle, a végén koccolt is nem egyszer, de verőhiba nélkül értünk végig. Az, hogy az alapidőt túlléptük nem foglalkoztatott. Végül érvényesült a taktikám, mert mindenki vert akadályt, így az időhibával is győzni tudtunk. Nagy öröm, hogy hazai pályán, a hazai közönség biztatása közepette nyertem” – mondta a Grand Prix győztese.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotók: Kovács Iván
[/caption]A Grand Prix érmes helyezettjei:
1. Fazekas István JETHRO Határőr Dózsa SE, 1 hp, 88,01 mp
2. Andrija Hrgovic BATIDA DE COCO, Horvátország, 4 hp, 80,59 mp
3. Tóth László ISTI Toll 96 Kft LSE, 4 hp, 80,87 mp
A hazai közönség még egy halasi nagyszerű teljesítménynek lehetett tanúja. A dobogóról éppen csak lemaradt negyedik helyezésével a Kiskunhalasi LTSE tapasztalt lovasa, Füzér Gábor Le Royal nyergében.

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!