Közélet

2015.05.03. 22:08

Kiváló, fiatal lótenyésztők

Egyre népszerűbb a lótenyésztő szakma nem csak a fiúk, hanem a lányok körében is.

Vajda Piroska

Ezt bizonyítja, hogy a Lótartó- és tenyésztő Szakma Kiváló Tanulója versenyen többségben voltak a lányok. A tizenhat döntőbe jutott tanulóból 13 lány versenyző volt. Köztük a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákja is.

A Pest megyei Pécelen rendezték meg a közelmúltban a Lótartó és -tenyésztő Szakma Kiváló Tanulója Versenyt, amelyen az ország legjobb tanulói mérték össze tudásukat. Elméletben és gyakorlatban egyaránt bizonyítaniuk kellett a diákoknak. A gyakorlaton tenyésztési és gondozási feladatokat, valamint díjhajtási és díjlovaglási feladatokat végeztek a tanulók. A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolát a kecskeméti Rajkai Attila, és az ágasegyházi Polgár Mirjam, képviselték. Attila negyedikként, Mirjam másodikként végzett a versenyben. Mirjam a négy különdíj mellett a legjobb szóbeli vizsgáért járót díjat is elnyerte. Eredményeiknek köszönhetően mindkét diák jeles minősítésű szakmai bizonyítványt szerzett. Felkészítésükben részt vett: Bakos Katalin, Szajbert Éva, Pelyva Imre, Katona Béla, Rózsa Pál, dr. Kovács Zoltán és a Fülöp Hajtó- és lovasiskola.

Mirjamtól és Attilától megtudtuk, mindketten szakmájukban szeretnének elhelyezkedni. Attilának már van konkrét állásajánlata egy díjugrató lovardában, de később versenyezni is szeretne fogathajtóként. Mirjamnak pedig nagy álma, hogy egyszer saját lovardája legyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!