Sport Bács-Kiskun

2015.03.29. 20:28

Ha nem is könnyedén, de nyert a KRC

Ha nem is könnyedén, de nyerte az elődöntős párharc első meccsét a KRC NB I-es férficsapata a Vegyész ellen. A csata szedán folytatódik a Kazincbarcika otthonában.

Borbély Károly

„Többször nagy fórt adtunk a Kecskemétnek, többször utolértük, de szettet nyernünk csak egyszer sikerült” – mondta a szombati Kecskeméti RC–Vegyész RC-Kazincbarcika találkozó után Dudás András, a vendégek vezetőedzője. Valóban sokszor beérte, sőt meg is előzte ellenfelét a borsodi alakulat.
A két csapat első elődöntős meccsének első játszmájában 7:4-ről előzött a Barcika (8:9), Szasa Nedeljkovics, a KRC vezetőedzője 10:13-nál időt kért. Rendezte a sorokat, és innetől már nem volt gond csapata játékával. Mármint a nyitó játékrészben... Mert a második szettben először 9:5-ről módosította az állást 11:12-re a vendég együttes, majd 17:14-ről 19:21-re. Csizmadia János remek ütéseinek köszönhetően 20:22 is állt az eredményjelzőn, de Árva Milán pontos célzásai és Kovács Zoltán blokkjai végül meghozták a szettgyőzelmet a Kecskemétnek.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Türelmesebb játékot vár a kecskeméti tréner, Szasa Nedeljkovics
[/caption]A harmadik etapban hullámvölgybe került a hazai alakulat, és hiába zárkózott fel 15:19 ről, a végjátékban a jobban koncentráló Vegyész akarata érvényesült.

A negyedik felvonásban időnként belealudt a KRC, de amikor felébredt, „szétcincálta” ellenfelét, és ez elegendő volt a végső győzelemhez.
„Az első meccs soha nem könnyű egy elődöntős párharcban. A játékunkat megnehezítette a barcikaiak remek nyitása és mezőnyjátéka. Ezúttal nem voltunk elég türelmesek” – vélekedett Szasa Nedeljkovics, aki együttesével szerdán megmutathatja, milyen is az, amikor türelmes a gárdája. A két fél ugyanis az említett napon ismét összecsap. A barcikai találkozó 17.30 órakor kezdődik.
Az elődöntő másik meccsén a pályaválasztó Kaposvár 3:0-ra verte a Dág csapatát.

Kecskeméti RC–Vegyész RC-Kazincbarcika 3:1 (18, 23, -23, 22)

NB I-es férfi röplabda-mérkőzés, elődöntő, 1. meccs. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Kiss Z., Szabó Zs.

Kecskemét: Tóth A., Kovács Z., Dávid, Dorcsák, Farkas P., Árva. Csere: Pápai (liberó), Török R., Gacs, Gebhardt, Banai. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics

Kazincbarcika: Csizmadia, Toronyai, Bokor E., Blázsovits, Kovács Z., Csányi. Csere: Dudás, Szántai (liberók), Surányi, Szabó M. Vezetőedző: Dudás András

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 3:0, 7:4, 8:9., 10:13, 15:14, 19:15, 22:17. 2. játszma: 2:3, 9:5, 11:10, 17:14, 20:22. 3. játszma: 4:1, 5:6, 9:10, 10:14, 15:19, 19:20. 4. játszma: 6:3, 8:5, 10:7, 15:11, 18:15, 21:16, 22:20.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Kecskemét javára.

 

Kecskemét: Tóth A., Kovács Z., Dávid, Dorcsák, Farkas P., Árva. Csere: Pápai (liberó), Török R., Gacs, Gebhardt, Banai. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics

Kazincbarcika: Csizmadia, Toronyai, Bokor E., Blázsovits, Kovács Z., Csányi. Csere: Dudás, Szántai (liberók), Surányi, Szabó M. Vezetőedző: Dudás András

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 3:0, 7:4, 8:9., 10:13, 15:14, 19:15, 22:17. 2. játszma: 2:3, 9:5, 11:10, 17:14, 20:22. 3. játszma: 4:1, 5:6, 9:10, 10:14, 15:19, 19:20. 4. játszma: 6:3, 8:5, 10:7, 15:11, 18:15, 21:16, 22:20.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Kecskemét javára. Türelmesebb játékot vár a kecskeméti tréner, Szasa Nedeljkovics -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!