Közélet

2015.03.02. 14:25

Csapadékot hozhat a ciklon

A hétfő este érkező hidegfront mögött több hullámban hidegebb levegő áramlik fölénk, szerda estétől egy mediterrán ciklon érintheti hazánkat.

baon.hu

A hétfő este érkező hidegfront mögött több hullámban hidegebb levegő áramlik fölénk, szerda estétől egy mediterrán ciklon érintheti hazánkat - mely jelentős bizonytalanság mellett - főként a déli és keleti tájainkra hozhat havas esőt, akár havazást, a szél viszont országszerte megerősödik, gyakran viharossá is fokozódik.

Kedden a front mögött több órára kisüt a Nap, a gyorsan vonuló gomolyfelhőkből legfeljebb északon, északkeleten fordulhat elő helyenként futó zápor, a hegyekben esetleg hózápor. A délnyugati tájakat leszámítva gyakran erős, időnként viharos lökések kísérhetik a nyugati-északnyugati szelet. Lehűlés veszi kezdetét, a csúcshőmérséklet már csak 6 és 11 fok között alakul - írja az időkép.hu.

Szerdán kezdetben még a napsütés lesz túlsúlyban, napközben azonban délnyugat felől egyre több felhő sodródik fölénk, és estefelé délen, délnyugaton már az eső is eleredhet. Északkeleten a nyugati-délnyugati, a Dunántúlon az északi szél támadhat fel. Hajnalban már többfelé lehet fagy, napközben a keddihez hasonló hőmérsékletre van kilátás.

Csütörtökön és pénteken egy hazánktól délre, délkeletre vonuló mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat. Bár még mindig nagy bizonytalanság a várható ciklonpályát illetően, továbbra is úgy tűnik, ez a légörvény déli és keleti tájainkra hozhat csapadékot, mely vegyesen lehet eső, havas eső, főként intenzívebb csapadékhullás idején hó. Megmaradó hótakaró kialakulására azonban kicsi az esély, napközben ugyanis mindkét napon 3 és 8 fok közötti értékeket mérhetünk, és éjszakánként sem hűl -1, +3 fok alá a levegő.

A ciklon kellemetlen velejárója lesz viszont országszerte a megerősödő, gyakran viharossá fokozódó északi-északkeleti szél, mely jelentősen ronthatja hőérzetünket, így a tényleges 3-8 foknál lényegesen hidegebbnek érezhetjük a levegőt, öltözzünk melegen, rétegesen!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!