Közélet

2015.03.02. 13:42

Külföldön dolgozott, pénzt nem kapott

A Kunbaracson élő Horváth Zoltánnak nincs szerencséje a külföldi munkavállalással. Többször is átverték a jóhiszemű villanyszerelőt.

Popovics Zsuzsanna

Elsőként Svájcban dolgozott villanyszerelőként, egy német cégnél. Volt hivatalos munkaszerződése, de csak egyszer kapott fizetést. Azt is „ismerőse” bankszámlájára utalták (Zoltánnak nem volt nemzetközi folyószámlája). Mire nyitott bankszámlát, a német cég csődöt jelentett, és elbocsátotta munkásait. A cég kimutatásai szerint még két havi munkabért utaltak Zoltán részére, de szintúgy egy győri férfi számlájára. Zoltán keresetet nyújtott be a győri bíróságon. Ügyében nyomozás indult, de később megszüntették azzal az indokkal, hogy „a cselekmény nem bűncselekmény”.

Egy másik alkalommal Zoltánt telefonon toborozták külföldi munkára. Németországban dolgozott. Előleget kapott – 50 eurót –, de fizetést nem. Az alkalmi munkát szervező „összekötő” egy darabig hitegette, aztán „felszívódott”. A Nemzeti Munkaügyi Hivataltól kértünk tájékoztatást a külföldi munkavállalással kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekről. Válasz tavaly december óta nem érkezett. Zoltán rákbeteg, jelenleg rokkantnyugdíjas. Minden forintra szüksége lenne a gyógyuláshoz, így különösen sérelmesnek tartja a vele történteket.


 

Címkék#Kunbaracs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!