Közélet

2015.02.26. 15:01

Kora tavaszi hétvégénk lehet

A hét első feléhez képest a meteorológiai tél utolsó napjai valamivel már szárazabb időt hoznak, ugyanakkor továbbra is a felhők lesznek túlsúlyban, viszont enyhe időben lesz részünk, hajnalonként is csak a kevésbé felhős tájakon lehet gyenge fagy.

baon.hu

Pénteken hazánk nagy része fölött sok lesz a felhő, inkább csak átmeneti felszakadozások lehetnek, és csupán rövid időszakokra süthet ki a Nap. A sok felhő ellenére legfeljebb eleinte északon, északkeleten, valamint estétől délen fordulhat elő kisebb eső. Hajnalban nyugaton fagypont közelébe süllyedhet a hőmérséklet, máshol továbbra is enyhe lesz a reggel, míg napközben 6-11 fokra készülhetünk.

Február utolsó napján is felhős marad hazánk nagy része fölött az ég, főként a déli tájakon kisebb eső is kialakulhat, de továbbra sem lesz hideg, délutánra ugyanis 7 és 12 fok közé melegszik a levegő. Ezen a napon a Dunántúlon ismét feltámad az északnyugatira, északira forduló szél - tudtuk meg az időkép.hu-tól.

A március igazi kora tavaszi idővel köszönt be, változóan felhős-napos időre készülhetünk, a legtöbb helyen 10 fok fölötti csúcshőmérsékletet mérhetünk.

Hétfőn napközben is marad még az enyhe, de többfelé szeles idő, majd az esti órákban északnyugat felől markáns hidegfront éri el térségünket, mely jelentős lehűlést hoz magával, így a hét közepére a sokéves átlag alá csökken a hőmérséklet, visszatérnek a hajnali fagyok, és akár havazhat is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!