Kultúra

2015.02.12. 19:28

A délvidéki II.világháborús vérengzésre emlékeznek

Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 mottóval nyílik kiállítás a II. világháborús vérengzés áldozatainak emlékére február 20-án 17 órakor a kiskunhalasi Végh-kúriában (Bajcsy-Zsilinszky utca 5.).

PN

1942 januárjában-februárjában a Délvidéken állomásozó magyar honvédcsapatok és csendőralakulatok egy része által végrehajtott partizánvadász-razziákban 3309 (más források szerint 3340), főleg szerb nemzetiségű ember vesztette életét. Az 1942-ben elkövetett bűnös túlkapások, gyilkosságok napfényre kerültek és feltárták az eseményeket, felelősségre vonták a bűnösöket. Cseres Tibor Hideg napok című regényéből film is készült, magyar bocsánatkérésként, az áldozatokért.
Az 1942-es „hideg napok” után két és fél évvel jöttek a titói partizán vérengzések napjai. Az eltelt húsz esztendő kutatásai egyértelműen igazolják, hogy 1944-45-ben Délvidéken különleges kegyetlenséggel, szervezett magyar irtás folyt, a terület eldélszlávosítása érdekében. Legalább százharminc helységben történtek atrocitások. Több mint hatvan tömegsír helye azonosítható, de sok halottat egyszerűen a Tiszába és a Dunába dobtak – idézte fel a történéseket Végső István kiskunhalasi történész.

Több mint nyolcvan munkatábor működött Délvidék szerte, ahová a német lakosság mellett nagy számban magyarokat is elhurcoltak. Az ítélet nélkül kivégzettek bűnösségét utólagosan, hamis vádak, feljelentések alapján próbálták meg alátámasztani. A magyar állam határozott fellépésének és a helyi politikai erőknek köszönhetően a 70. évfordulóra Csurog és Mozsor magyarjairól levették a kollektív bűnösség hamis bélyegét.

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!