Kultúra

2014.12.22. 09:44

SpecFaktorral zárták az évet

Ki mi tud? vetélkedővel egybekötött karácsonyi ünnepség volt pénteken a kecskeméti KEMU Speciális Szakiskolában.

Popovics Zsuzsanna

A tanulásban akadályozott középiskolás diákoknak hatodik alkalommal hirdettek tehetségkutató versenyt. Az előadott műsorszámok között szerepelt drámajáték, szóló ének és társastánc produkció, bűvöskocka-kirakási rekordkísérlet, paródia, pohárzsonglőrözés.  A tét nem volt kicsi: a legjobb produkciók tavasszal képviselhetik a várost a Speciális Szakiskolák Országos Kulturális Seregszemléjén.

A karácsonyi ünnepség részeként az M. Bodon Pál Zeneiskola Kamarazenekara adott jótékonysági koncertet. Tóthné Rézman Györgyi tagintézményvezető köszöntötte a diákokat, szüleiket és a kollégákat. A SpecFaktor 2014 kapcsán elmondta: a díjazottak ajándékát abból a pénzből vásárolták, amit a szociálisan érzékeny tanárok és lelkes szülők „árultak” a Kecskeméti Ifjúsági Otthon karácsonyi kézműves vásárán. A vezető megköszönte fáradozásukat, valamint a felkészítő tanárok munkáját, és a fellépő diákok befektetett szorgalmát, kitartását.

A speciális szakiskolában 115 tanulásban akadályozott, többnyire hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő középiskolás tanul. Sokuk családja nem tudja megünnepelni a karácsonyt, otthon nem állítanak karácsonyfát, nincs meglepetés és ajándék. Ezért vállalta fel az iskola vezetősége és tanárai, hogy advent idején az utolsó tanítási napot emlékezetessé teszik tanulóik számára, különböző jótékonysági szervezetek, alapítványok és magánfelajánlók bevonásával. Idén többek között a Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Gyülekezet, a BKM-i Esélyteremtési Iroda, a Gedeon Társaság kecskeméti szervezte volt segítségükre. Így idén sem maradtak ajándék nélkül a társadalom perifériájára szorult családok gyermekei.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!