Közélet

2014.11.26. 13:34

Hölgy a buszvolán mögött

Kislányként babáit matchbox-ra cserélte öccsével, „nagylányként” pedig buszt tetováltatott karjára Bencsik Bernadett, Kecskemét egyetlen női autóbuszvezetője.

Hraskó István

„Nyugodtan beszélgethetünk, tudok többfelé figyelni” – enyhe csipkelődéssel oszlatja el aggodalmainkat Bencsik Bernadett, amikor felvetjük: nem okoz-e neki problémát, ha vezetés közben kérdezősködünk. Csupán a jobbra kanyarodások alkalmával kéri meg kedvesen, de határozottan fotósunkat, hogy kicsit húzódjon hátrébb, a jobb kilátás érdekében.

Nem csodálkozunk, amikor kiderül: Bernadettet már gyerekként nagyon érdekelték, vonzották az autók, buszok és maga a vezetés.
– Tesómtól mindig elvettem a matchbox-át, és odaadtam neki a babákat – villant fel egy meghatározó emléket múltjából a 33 éves hölgy. Aki dolgozott a vendéglátásban, majd pizzafutárként száguldozott, míg végül teljesült gyerekkori álma: autóbuszvezető lett. És ez közel sem azonos a buszsofőrrel.
– A buszsofőr bemegy, ledarálja a nyolc órát, és hazamegy, de nem igazán érdekli az egész. Általában ők azok, akik mogorvának tűnhetnek. Az autóbuszvezető viszont szívből csinálja, és szereti a munkáját. Mint én is – beszél Bernadett az elhivatottságáról. Valószínűleg kiegyensúlyozottságának is köszönhető, hogy képes nap mint nap leküzdeni a monotóniát, köszön az utasoknak és nem esik nehezére rájuk mosolyognia sem. Ha látja, hogy valaki fut a buszhoz, megvárja, és nem csukja be az orra előtt az ajtót. Nem is volt még konfliktusa utassal.

– Sokszor még meglepődnek és elcsodálkoznak a felszállók, amikor látják, hogy egy nő ül a volánnál. De úgy veszem észre, hogy akik már utaztak velem, azok kedvelnek, szeretnek, és ha nem látnak pár napig, már hiányolnak. Sokan gratulálnak, egy-két kisgyerek pedig a példaképének nevezett. Nagyon jól esnek ezek a visszajelzések – mondja Bernadett.
Persze adódik a kérdés: hogyan fogadták a kollégák egy olyan szakmában, ahol szinte kizárólag férfiak dolgoznak?
– Eleinte voltak csipkelődések, beszólogatások, némi irigység is. A férfi munkatársak nehezen fogadták el, hogy nő létemre műszaki kérdésekben is hozzá tudok szólni a buszokhoz. Úgy érzem, ma már nincsenek ilyen problémák. A Rábákkal kapcsolatban mindig kikérik a tanácsomat, hiszen ezeket a buszokat nagyon jól ismerem – folytatja Bernadett. A kritikákat egyébként jól viseli, elfogadja, de mint mondja: szerencsére csak pozitív kritikákat szokott kapni kollégáitól és az utasoktól egyaránt.
– Ugyanolyan értékűnek érzem magam, mint a férfiak, hiszen ugyanazt a munkát várják el tőlem is – jelenti ki, egyértelműsítve: véleménye szerint egyáltalán nem állja meg a helyét az a sztereotípia, miszerint a nők rosszabbul vezetnek a férfiaknál.
Bernadett mögött már több százezer kilométer van, de szerencsére nem volt balesete. Egyszer egy autó vág be elé, máskor egy figyelmetlen kerékpáros megy át előtte szabálytalanul az úttesten – de mindig sikerül elkerülnie az ütközést.

További érdekességekre is fény derül: a karján stílusosan busz-tetkót viselő, szabadidejében hastáncoló buszvezető-hölgynek jópár hódolója is akad.
– Udvaroltak már vezetés közben, de nem foglalkozok vele. Kollégáimmal beszéltük is a minap, hogy nagyon határozott egyéniségnek tűnök, így talán nem is mernek megközelíteni, kezdeményezni. Inzultáció soha nem ért – árulja el Bernadett. Családja egyébként még nincs, egyelőre a munkája határozza meg életét; úgy érzi, még a gyermekvállalásra nem áll készen. De az biztosnak tűnik, hogy az ő esküvőjén nem egy autó, hanem egy feldíszített busz fog haladni a nászmenet élén…
A Volvo és a Mercedes buszok között nem tud választani, mindkettőt kedveli, az autóversenyzők között viszont csakis Schumachernek szurkolt – a német pilóta súlyos balesete miatt most a felépüléséért. Bernadett egyébként szívesen venné, ha lenne a buszvezetők között ügyességi verseny. Arra biztosan benevezne, hogy próbára tegye magát férfikollégái között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!