Kultúra

2014.10.29. 20:49

Elismeréseket vehetett át Soltvadkert több polgára

Az ünnep alkalmából közgyűlést tartottak a soltvadkerti művelődési házban, amelyen a polgármester kitüntetéseket adott át több polgárnak.

Barta Zsolt

A település vezetése Kévés Imrének ítélte a díszpolgári címet. Lehoczki Ferenc polgármester laudációjában kihangsúlyozta, hogy az üzletember a településen végzett kiemelkedő gazdasági tevékenységéért, önzetlen önkormányzati képviselői munkásságáért kapja a város kitüntetését. Kévés Imre  közvetve és közvetlenül is hozzájárult a város jó hírnevének, tekintélyének növeléséhez.
A rendezvényen öt pedagógus részesült a „Pro Scole” kitüntető elismerésben és 100 ezer forintos pénzjutalomban. A kitüntetettek között volt Bajusz Péter, Sólyom Miklós Ferencné, Varjú Ferenc József, Kemény Józsefné és Szabadi Lászlóné.
Az önkormányzat „Az Év Sportolója” díjban és százezer forint pénzjutalomban részesítette Győri Ágnest, a strandkézilabda területén elért eredményeiért. Ezt követően Lehoczki Ferenc a „Soltvadkert Város Sportjáért” díjat Ambrus Ferencnek adta át az asztalitenisz versenysport meghonosításáért, a sportág sikerei érdekében végzett edzői munkásságáért.

„Az Év Vállalkozója” díjat Holczimmer Imre László üzletember kapta, akinek a vállalkozása évek óta támogatja a település fejlesztési céljait. A villanyszerelő mester munkája során 378 családi ház és nyaraló kivitelezési munkálataiban vett részt, melyből 42 vidéki megrendelés volt. Soltvadkerten a nevéhez fűződik a bölcsőde a sportpálya öltözőjének a felújítása, a ravatalozó a műfüves pálya világításának a kialakítása is.

A Soltvadkerti Polgárőr Egyesület két képviselője a „Soltvadkert Város Közbiztonságáért” díjat vehette át a rendezvényen. A város első embere az elismerés odaítélését az odaadó munkájukkal indokolta. Az éjszakánként járőröző önkéntesek jelenlétükkel nagymértékben hozzájárulnak a közösség  közbiztonságának, nyugalmának és rendjének a megőrzéséhez.

Barta Zsolt -->

Címkék#soltvadkert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!