Közélet

2014.10.23. 09:58

Szombattól javul az időjárás

Szomorú arcát mutatja az időjárás a forradalom megemlékezésének napján is, folytatódik a borús, csapadékos, szeles, hűvös idő.

baon.hu

Eleinte kevesebb helyen - főként a keleti, északkeleti országrészben, valamint a nyugati határ mentén - számíthatunk gyenge intenzitású csapadékra, később kelet felől a csapadékmező az ország szinte teljes területét eléri. A déli tájainkon jelentős mennyiségű csapadék hullhat, helyenként a 24 órás csapadékösszeg elérheti, vagy meg is haladhatja az októberi havi átlagos csapadékmennyiséget. Az északias szél kezdetben északnyugaton és északkeleten lesz erős, napközben szinte mindenhol felerősödik, a Dunántúlon és keleten többfelé viharossá fokozódik. A hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

Péntek délutántól már veszít erejéből a szél, de még többfelé marad élénk, északnyugaton erős. A csapadéksáv ezen a napon is felettünk vesztegel, esőből nem lesz hiány, marad a borult idő. Nap végére azonban már gyengülni látszik a csapadékhullás. A hőmérséklet napközben csupán 7-13 fokig emelkedik - tudtuk meg az időkép.hu-tól.

Szombaton felszakadozik a felhőzet, sokfelé kisüt a Nap és már csak helyenként alakulhat ki gyenge eső. A hajnalok csípősek lehetnek, 3-7 fokig hűl a levegő, az Északi-középhegységben fagypontig vagy fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. A változó irányú szél a hétvégén jellemzően gyenge, mérsékelt lesz. Vasárnap csapadék már nem valószínű és előreláthatólag a hét elején sem kell tartanunk újabb csapadékzóna érkezésétől. Várhatóan gyengén felhős, napos idő lesz jellemző. Az egyre hűvösebb hajnalokat követően, 10-13 fokig melegszik napközben a levegő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!