Közélet

2014.09.30. 19:35

„Tiszta szív, tiszta divat”

Pénteken indult útjára a Pure Fashion Program Kecskeméten, mely két éven át keresztény erkölcsi alapon segíti a résztvevő lányok nővé válását.

Zsámbóki Dóra

Pénteken a városháza dísztermében tartották a kecskeméti Pure Fashion Program megnyitóját. A program leírásából kiderül: „a Pure Fashion egy keresztény erkölcsi alapokon nyugvó nemzetközi program, amely küldetéseként éli meg a 14 és 16 év közötti fiatal lányok felkészítését a világ számára is vonzó életvitelre, amelyben méltósággal élnek, tevékenykednek és öltözködnek, ahol magabiztos és hozzáértő személyiségekké válnak, az egyszerűség, a tisztaság erényeit megélve iskolájukban és közösségeikben. A program logójában megjelenő pillangó jelképezi azt az átváltozást, amelyet a lányok az önismeret és a nővé válás útján bejárnak. Így válhatnak olyanná, amire hivatottak, egyediségükkel, egyszerű szépségükkel elismerést kiváltva. A két éven át tartó programon a kamaszok nyíltan beszélhetnek lányos témákról, megtanulhatják a nyilvánosság előtti szereplést, viselkedést, a társadalomban elismert vonzó megjelenést, a hajápolás és sminkelés művészetét. A képzés a személyiség teljes körű fejlesztését szolgálja, megtanulhatják a női hivatás mibenlétét, a párkapcsolat kérdéseit, a férfi-női különbségekből adódó értékeket, a kommunikáció- és az önismeret fontosságát. A lányok részt vesznek főző és etikett kurzuson is. A program csúcspontjaként egy nagyszabású gálán mutathatják meg a lányok azokat a készségeket, amelyeket az év során elsajátítottak, közvetítve az egyszerűség, tisztaság, a méltóság üzenetét a résztvevők és a társadalom számára.”

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A programot Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, és Hortobágyi Tibor hozta Kecskemétre
[/caption]A programot a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület hozta el Kecskemétre, melynek szakmai vezetője Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, egyesület elnöke pedig Hortobágyi Tibor. A „lánynevelő” foglalkozásoknak a Szent Család Plébánia ad majd otthont. A pénteki megnyitón részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, a város alpolgármestere, valamint dr. Kormosné Debreczeni Zsuzsanna, a Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezető-helyettese is, hiszen – mint az a megnyitón kiderült – ezt a civil kezdeményezést az önkormányzaton túl a minisztérium is támogatta.

Illés Tóth Orsolya, a baon.hu korábban zajló, nagy sikerű átváltoztatjuk programjának stylistja is részt vesz a Pure Fashion Programban, mint koordinátor.

Zsámbóki Dóra A programot Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, és Hortobágyi Tibor hozta Kecskemétre -->

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!