Kultúra

2014.08.21. 09:52

Emlékezés az államalapítóra

Körülbelül három-négyszázan vettek részt az augusztus 20-ai ünnepségen Kecskeméten, amelyet a Szent István szobornál tartottak.

Hraskó István

Kezdésként Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas és Príma-díjas színművész énekelt el pár betétdalt - lovon ülve - az István a király, a Zrínyi 1566 és A fejedelem című rockoperákból.
– Eleink ugyan rátaláltak a tejjel-mézzel folyó kárpát-medencei Kánanánra, de az a bevonulásukkal még nem változott otthonná. Eleinte csak egy lakhely volt, mert hiányzott a hátteréből az az eszme, az a gondolat, és hiányoztak azok az eszközök, amelyek a boldogulást és sikeres jövőt jelentő világot jelenítik meg - mondta el ünnepi beszédében Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester. Hozzátette: Szent István volt az első magyar, aki megértette, és megértette a magyarokkal: ha erősek és gazdagok akarnak lenni, akkor a megszerzett földet az otthonukká kell tenni.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Sasvári Sándor énekelt, Bunyik Tamás verset mondott és a Hírös Néptánc Tanoda fiatal táncosai táncoltak az ünnepségen
[/caption]

– Az államalapítás több volt, mint az első magyar királyság életre hívása, többet adott a magyaroknak egy modern keresztény államnál. Ezek is kétségkívül is fontosak voltak, mert a nyelvében és kultúrájában a szomszédoktól és az európai népektől elütő, harcias és rettegett magyarokat pacifikálta és az európai nemzetek szövetségesévé tette. Szent István valódi történelmi tette abban áll, hogy eleinkben segített kialakítani azt a szoros érzelmi kötődést, amelyet a mai napig nem tudott senki és semmi elszakítani - hangsúlyozta az alpolgármester.

– A magyar nemzetet a Szent istváni otthon-eszme őrizte és védte meg, az a nagyon erős kötődés, amelyet ma csak az otthon iránt érezhetünk. Ez adott kitartást ahhoz, hogy a gazdasági válságokat győzzük le, vesztes háborúkban álljunk fel, az idegen megszálló hatalmakkal szálljunk szembe és győzzük le őket - jelentette ki Szemereyné Pataki Klaudia.

Az ünnepségen ezután Bunyik Tamás mondott verset, majd a Hírös Néptánc Tanoda fiatal táncosai mutatták meg tánctudásukat. Az új kenyeret a történelmi egyházak képviselői áldották meg, majd az alpolgármester szegte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!