Közélet

2014.07.26. 09:46

Telt ház a szünidei táborokban

Nyári szünetben gyerekek sokasága tölti idejét táborokban. Ez kényelmes a szülőknek, és tartalmas program a gyerekeknek.

Sebestyén Hajnalka/Zsámbóki Dóra

A különböző táborok iránt ezen a nyáron nagyon nagy az érdeklődés a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban is. Telt házzal működnek a nyári táborok, melyek augusztus 8-án zárulnak. A legnépszerűbbek között jegyzik a Vadaskert-tábort, melyet három turnusban is meghirdettek. Ehhez hasonlóan a két különböző kerámia alkotóműhely is két-két turnust feltöltött. Emellett szinte azonnal beteltek az előjegyzések a Kincsvadász, a felfedező tábor, az extrém sportos, az állatos, valamint a főző-, a bűvész és a kistudós táborokra.

Lehotay Judit a táborokkal kapcsolatban elmondta: 64 tábort szerveztek, mely több mint 1140 gyermeket érint. Eddig 41 táborban mintegy 750 gyermek élvezte a tartalmas kikapcsolódást, az alkotás szépségét. A visszajelzések pozitívak, a résztvevők nagyon élvezik a különböző programokat.

A táborok ára változó, átlagban egy hét ára 10 és 15 ezer között mozog. A szülők sok esetben egy összegben kifizették, de voltak, akik részletfizetést kértek. Az intézmény különböző kedvezményeket is nyújtott, hogy minél több család megengedhesse magának a tábor nyújtotta lehetőségeket. Az elmúlt évekhez képest a táborok sokkal gyorsabban beteltek. Ez köszönhető annak is, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján olyan és annyi tábort hirdettek meg, mely pontosan találkozott a szülők és gyerekek igényeivel.

Ezen a héten is párhuzamosan mintegy tíz tábor zajlott az ifjúsági otthonban. Az állatok térben és képen című kerámiatáborban például ezekben a napokban különböző állatokat formálnak meg Gömöry Dorottya irányításával. A bagoly már elkészült, ottjártunkkor éppen a teknősbékán dolgoztak a lányok és fiúk. Egy másik teremben a Hetedhét mesterség táborban minden nap egy-egy ősi mesterséggel ismerkednek a lurkók.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kerámia alkotótáborban a bagoly már elkészült
[/caption]

Soponyai Rita vezetésével a gyerekek alkottak kukoricacsuhéból babát, dióból és fonalakból dudát, batikoltak, nemezeltek. A szakember elmondta: bár általában több a lány, de a fiúk legalább annyira ügyesek, sőt az elmúlt években többször tapasztalta, hogy szövésben például a fiúk jobbak. Minden technikát egyformán örömmel sajátítanak el, s mindig az a kedvenc, amit éppen csinálnak.

Robinsonok Madaras mellet
Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Madarashoz közeli erődben az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Robinson tábort. Hosszú évek óta hagyomány, hogy a kalandkedvelő fiatalok a Madarashoz közeli erdőben gyűlnek össze táborozásra. A kétszer egyhetes erdei sátortáborozáson az óvodásoktól egészen a középiskolás korosztályig közel 100 gyermek kerülhet közelebb a természethez, ismerkedhet meg az erdei élettel.

A tábor visszatérő vendégei a Bajai Rendőrkapitányság munkatársai, akik idén is ellátogattak a gyerekekhez. A rendőrök előbb bűn- és baleset-megelőzési tájékoztatót tartottak számukra, és külön felhívták a figyelmüket a nyári időszakban rájuk leselkedő veszélyekre. Ezután a közlekedési szabályokkal kapcsolatos tesztlapot tölthettek ki a táborlakók, itt a legügyesebbek apró jutalomban is részesültek.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A rendőrségi előadásokon sok hasznos információval gazdagodtak a táborlakók
[/caption]

A szinte egész napos program során a résztvevők megismerkedhettek a rendőrök technikai eszközeivel, a 12 év felettiek pedig filmvetítéssel egybekötött drogprevenciós előadáson vehettek részt. Az egyik legnagyobb sikert azonban ismét Kreol, a kapitányság kábítószer-kereső kutyája aratta, aki gazdájával közös bemutatójuk során bűvölte el az ifjú közönségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!