Kultúra

2014.04.22. 16:45

Új rendelet alapján díjaznának diákokat

Középiskolás diákoknak járó elismerésről alkothat rendeletet csütörtöki ülésén a bajai képviselő-testület.

Kubatovics Tamás

A városatyák elé terjesztendő tervezet szerint a kimagasló tanulmányi eredményt elérő, vagy a kultúra és a közösségi élet területén példaértékű teljesítményt nyújtó diákokat ismerhetne el az új alapítású, Év Diákja- Baja elnevezésű díjjal az önkormányzat.

A korábbi gyakorlat szerint a középfokú oktatási intézmények vezetőinek javaslatára az önkormányzat oktatási bizottságának jóváhagyásával oszthatták ki az Év Diákja elismerést, ami emléklappal, plakettel és nettó 20 ezer forinttal járt. Ezt a gyakorlatot Dancsa Bálint bizottsági elnök kezdeményezésére kívánják rendelettel szabályozni. A bajai székhelyű intézményekben tanuló diákok részesülhetnek a ballagásokon átadandó elismerésben, amit a szakbizottság kizárólag az informális szakmai szervezetként működő igazgatói munkaközösség véleményét kikérve ítélhet oda. A javaslat szerint évente legfeljebb tíz diák kaphat díjat, ezt kezdeményezheti a tantestület, az igazgató, a diákönkormányzat, illetve az önkormányzati bizottság vagy annak bármely tagja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!