Közélet

2014.04.19. 15:10

Borok a tojásfa árnyékában

Kiválasztották a város borait és minősítették a hegyközség termését.

Kubatovics Tamás

Ünnepi külsőségek mellett és hangulatban – amit egy feldíszített tojásfa is fokozott – ízlelték és minősítették a termelők mintáit a borbírálók a bajai hegyközség csütörtökön megrendezett borversenyén. Három bizottságban 17 termelő 79 mintáját elemezték a szakemberek. Koch Csaba, a hegyközség elnöke hangsúlyozta: nagyon komoly fejlődés indult meg a termelők és a borkészítők körében az utóbbi években, ez jól érzékelhető a versenyre benevezett boroknál.

Fehérboroknál kilenc arany, a rozék között két nagy arany és három arany, míg a vörösborok esetében három arany minősítést osztottak ki az ítészek. Köztük a szekszárdi és villányi borvidékek ismerői is ízlelték a Dávodtól Sükösdig, illetve Bajától Borotáig terjedő hegyközség italait. A környéken több mint 500 hektáron 400-nál többen termelnek szőlőt. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Szakértők hölgyek és urak forgatták, illatolták, ízlelték a benevezett borokat
[/caption]

Mint a munka utáni beszélgetésekből kiderült: kiugró tétellel nem találkoztak, eléggé egységes kép rajzolódott ki a poharakba töltött borokból.
– Nagy hagyománya van a szőlőtermesztésnek ebben a térségben,  a kultúrát a betelepülő svábok hozták magukkal. Komoly fejlődés indult meg az elmúlt időszakban a hegyközség területén. Ez először a termelők között éreztette hatását, a birtokok elkezdtek koncentrálódni. Olyan termelők kezébe kerültek az ültetvények, akik hosszú távon és komolyan gondolják a termesztést és a borkészítést. Elismerem, volt honnan elindulni, de nagy előrelépés érzékelhető.

Reméljük, hogy magasra ível a minőség és eléri azt a színvonalat, amire az ökológiai feltételek lehetőséget biztosítanak – fogalmazott Koch Csaba. A borász ennek példájaként említette a tavalyi, nemzetközi rosé versenyt, amit Villányban rendeztek meg és kellemes meglepetést okozott, hogy a hajós-bajai borvidék 14 aranyat érdemelt ki a megmérettetésen.
A verseny arra is alkalmat biztosított, hogy kiválasszák Baja borát. Ez a szelektálás is elégedettséggel tölthette el az elnököt, hiszen Irsai Olivér, valamint

Cabernet Sauvignon Barrique (2011) bora, valamint az Antalvin Kft. Cabernet Sauvignon rozéja érdemelte ki ezt a titulust.

Címkék#Baja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!