Közélet

2014.04.19. 07:28

Mosolyka kapta az emlékdíjat

Hozleither Fanny, vagy ahogy több tízezren ismerik, Mosolyka nyerte el idén a Gergely Alexandra Emlékdíjat.

PN

A fiatal lány példamutató életével, pozitív életszemléletével, közösségteremtő tevékenységével érdemelte ki a bajai alaptvány elismerését. Fanny egy genetikai betegséggel, izomsorvadással született, amelyre nincs orvosi terápia. Tizenévesen kerekes székes lett, majd azzal szembesült, hogy 18 évet jósolnak neki az orvosok. Akkor határozta el, hogy nem adja fel, harcol az életéért. A kerekes székbe kényszerült fiatal lány blogot kezdett írni, majd egyedi ötletekkel állt elő: számozott csodababokat osztogatott, bögréket festett „Te döntesz” felirattal.

A Csibész Gyermekjóléti Központban dolgozott, ahol hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozott. Az ő projektje a „Begurulunk az iskolákba”, felvilágosító előadásokat tartott a kerületében és a 25. születésnapjára könyvben írta meg élete történetét, azóta bemutatókat, közönségtalálkozókat tart. Facebook oldalán több mint 70 000 látogatója van, akik rendszeresen nyomon követik mindennapjait, szorítanak érte, biztatják céljai elérésében, miközben élvezik a humorát, felnéznek rá, példát vesznek róla, kitartásáról, pozitív hozzáállásáról.

– Fanny nem véletlenül Mosolyka, sokan „fürdenek mosolyában” – mondja az alapítvány elnöke Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva. Az emlékdíj egy díszoklevél és egy emlékplakett, illetve 500 000 forintos pénzjutalomból áll.
A díjazott közösségi oldalán így írt a díjról: – Drágáim! Az a megtiszteltetés ért, hogy Gergely Alexandra emlékdíjat kapok. Néhány hónapja egy tündér édesanya hívott fel, hogy idén úgy döntött nekem adja lányáról, Szaszról elnevezett díjat. Szasz egy fantasztikus lány volt, aki minden erejével küzdött az Ewing-sarcoma ellen, blogot írt és sokak példaképévé vált. Mosolygott, még ha olykor annyira nehéz is volt. Családja örökké életben tartja emlékét ezzel a nagyon kedves díjjal, amit ezúton is köszönök és viszem magammal a mindennapi küzdésbe Szasz erejét is.

A Pestszentimrei Közösségi Házban adták át hetedik alkalommal a Gergely Alexandra Emlékdíjat. Ünnepélyes keretek között, színvonalas és tartalmas műsor keretében nyújtotta át a jutalmat Szasz édesanyja, az alapítvány elnöke Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva. Mintegy 150-en tisztelték meg a rendezvényt rokonok, barátok, olyan emberek, akik példaképüknek tekintik a díjazottat, illetve a bajai alapítványt. Négy korábbi díjazott is elfogadta a meghívást. Ughy Attila, a kerület polgármestere nyitotta meg az eseményt, majd a műsor házigazdája, Pethő Attila méltatta a díjazott érdemeit. Emellett zongorán kísérte a fiatal bajai énekest, Terray Orsolyát, aki hangjával varázsolta el a közönséget, Fanni két kedvenc zeneszámát is elénekelte.

A műsorban fontos szerep jutott a táncosoknak, ugyanis Fanny álma, hogy egyszer táncolni fog. Először a Rolldance Budapest Kerekesszékes Kombitánc Együttes szerepelt nagy sikerrel, majd a műsor második felében egy versenytánc páros – Oroszlán Krisztián és Kovács Klára – bűvölte el a közönséget produkciójával.

Az emlékdíjról

Szasz, vagyis Gergely Alexandra Baján született 1989. április 20-án. A szép, okos és tehetséges lány élte a fiatalok megszokott életét, aztán egyszer gyökeresen megváltozott minden. Szervezetét egy szörnyű és ritka daganatos betegség, a Ewing-sarcoma támadta meg. Ő azonban nem zárkózott magába, létrehozta internetes blogját, ahol naponta-kétnaponta adott hírt magáról, állapotáról, mindenről, ami számára fontos volt.

Legelső blog bejegyzését alig páran olvasták, ám idővel több tízezresre bővült olvasóinak tábora. Gergely Alexandra egy igazi családot hozott létre, olyan emberekből, akik korábban nem ismerték egymást, hogy aztán közösen szorítsanak, segítsenek, imádkozzanak érte. Minden erőfeszítés és emberfeletti küzdelem ellenére 2007. február 7-én meghalt. A nevét viselő alapítvány egyik célja olyan példaképek, hétköznapi hősök elismerése, akik példaértékű magatartásukkal hozzájárulnak a közösségépítéshez.

Legelső blog bejegyzését alig páran olvasták, ám idővel több tízezresre bővült olvasóinak tábora. Gergely Alexandra egy igazi családot hozott létre, olyan emberekből, akik korábban nem ismerték egymást, hogy aztán közösen szorítsanak, segítsenek, imádkozzanak érte. Minden erőfeszítés és emberfeletti küzdelem ellenére 2007. február 7-én meghalt. A nevét viselő alapítvány egyik célja olyan példaképek, hétköznapi hősök elismerése, akik példaértékű magatartásukkal hozzájárulnak a közösségépítéshez. Újabb hétköznapi hőst ismert el a bajai alapítvány -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!