Kék hírek, bulvár

2014.04.17. 11:15

„Állást keresett” a betörő a gardrób szobában

A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás kísérlete miatt szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 52 éves nőt, aki március 21-én egy kerekegyházi házból női ruhákat akart lopni, de a hazaérkező tulajdonosnak azt állította, hogy csak munkát keresett.

Zs. D.

– A nő március 21-én, dél körül úgy jutott be a sértett férfi Kerekegyházán lévő, vaskerítéssel körbekerített házába, hogy megtalálta a villanyóraszekrényben a lakáskulcsot és azzal kinyitotta a bejárati ajtót. A nő szétnézett a házban, majd az emeleten lévő gardrób szobában elkezdett kutatni a női ruhák között. Elvenni azonban semmit sem tudott, mert meghallotta, hogy hazaért a sértett – ismertette az ügy részleteit dr. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. A nő üres kézzel elindult le az emeletről. Amikor a férfi sértett megkérdezte, hogy mit keres a lakásban, a nő azzal próbálta magát kivágni, hogy ő munkát keres. Ezt természetesen a férfi nem hitte el, ezért azonnal kihívta a rendőröket, akik előállították az „álláskeresőt”.

A lopni szándékozó nő ügyében szerdán tartott tárgyalást a Kecskeméti Járásbíróság. A tárgyaláson a bíró a vádlottat bűnösnek mondta ki lopás vétségének kísérletében és 5 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős, ellene senki sem fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!