Kultúra

2014.04.14. 07:51

Oklevéllel ismerték el munkájukat

Oklevéllel ismerte el a gátéri önkormányzat a 20 éves fennállását ünneplő Kismakkos Néptánc Egyesület lelkiismeretes munkáját a szombati Tavaszköszöntő gála keretében.

Vajda Piroska

Húsz éve Jánosi Benő és Jánosiné Gyermán Erzsébet alapította meg a Gátéri Kismakkos Néptánc Egyesületet. Tíz éve pedig néhány lelkes fiatal – Kasza Tímea, Jánosi Ildikó, Fekete Zsuzsanna, Kovács Csaba, és Körmöczi Nándor – vállalta magára az egyesület vezetését, akik évek óta időt és energiát nem sajnálva irányítják a csoportokat – mondta el köszöntőjében Jánosi Ágnes, az egyesület elnöke.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Kismakkos Néptánc Egyesület valamennyi korosztálya fellépet a szombati 20. Tavaszköszöntő gálán.
[/caption]

– A huszadik születésnap egy ember életében talán a legörömtelibb pillanat. A huszadik születésnap egy alig ezer lélekszámú kisfalu civilszervezetének az életében dicsőség. Hiszen ez a civilszervezet nem a pénz, a köztelesség miatt van együtt, hanem néhány önzetlen, egy kicsit talán fanatikus embernek a közreműködésével, akik a szabadidejüket, a hétvégéiket áldozzák fel arra, hogy ez az egyesület immár 20 éve működjön. És ők elég erősek ahhoz, hogy maguk mellé állítsák a község gyermekeit, a szülőket, és a nagyszülőket, kis híján az egész falut – fogalmazott köszöntőjében Jánosiné Gyermán Erzsébet, a település polgármestere. – Ebben a húsz évben volt nagyon sok munka, volt küzdés, harc, volt sok buli, örömteli pillanat, sikerek, és voltak kudarcok is. A gátéri önkormányzat nagyra becsüli a kismakkos néptáncegyüttes tevékenységét. Köszönetünk és megbecsülésünk jeléül elismerő oklevéllel jutalmazzuk munkájukat – jelentette ki a település vezetője. Végezetül azt kívánta az egyesület tagjainak, hogy az elkövetkező években is legyen energiájuk tovább folytatni ezt a nemes tevékenységet, legyen hozzá sok gyermek, és legyen lelkes közönség, amely partner az együttes tevékenységében.

A szombati jubileumi előadáson felelevenítették az elmúlt 20 év jelentősebb eseményeit, mint például a tánctáborokat, az első hazai- és külföldi vendégszereplésüket, az erdélyi csoporttal között barátság pillanatait, a vezető váltásokat. A húszéves születésnap alkalmából húsz műsorszámot állítottak színpadra vendégegyütteseinkkel közösen. A házigazda Kismakkos táncosok mellett újra színpadra álltak a citerások, és táncolt a két korábbi vezető Jánosi Benő és Kiss Zoltán is. Fellépet még a kiskunhalasi Kiskun Táncegyüttes, a félegyházi Padkaporos Táncegyüttes, és a kiskunmajsai Mayossa Táncegyüttes. A talpalávalót Tormási Elek és barátai húzták.

Címkék#Gátér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!