Kék hírek, bulvár

2008.12.28. 10:35

Híres Harleyt kutatnak a motorosok

Több éves kemény munkája veszett kárba Kecskeméten a 32 éves Szabolcsnak.

N. N. M.

Egy gyermekkori álom foszlott szét egyetlen éjszaka alatt,  amikor ismeretlen tettes (tettesek?) törtek be a Kecskeméti Devils Motoros Club máriahegyi klubházába.
Szűkszavú közleményt adott ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata december közepén egyik reggel. Eszerint ismeretlen tettes előző éjjel betört egy kecskeméti motoros klub klubházába, és onnan ellopta az UBB-383 forgalmi rendszámú Harley-Davidson motorkerékpárt, valamint különböző elektronikai cikkeket. A lopással okozott kár mintegy 2,5 millió forint volt.
[caption id="" align="alignleft" width="300"] A keresett, UBB-383 forgalmi rendszámú Harley-Davidson motorkerékpár
[/caption]– Nem tudom azt a szörnyű érzést leírni, amikor megtudtam, hogy ellopták a Harley-Davidson-t – mondta Szabolcs, aki még bízik abban, hogy egyszer csak előkerül a motorbarátok körében szinte kultikus tárgyként tisztelt jármű. Gyermekkora óta vágyott erre. Tinédzserként kisrobogókon tanulta a motorozást, majd végigjárta a „szamárlétrát”. Volt Babettája, Pannóniája, MZ-je, több japán motortípust kipróbált, mire végre hozzájutott egy kiszuperált Harley-hoz. Felújította, eladta, és az árából vett egy nagyobbat, amit most – miután több ezer órát fordított a felújítására, megépítésére – elloptak. A gép váza és blokkja ugyan gyári, de a motort Szabolcs darabonként vásárolva, saját kezűleg építette, így az összes eleme az ízlését, „formavilágát” tükrözi. Az egyedi, bordó fényezés például a 70-es évek motoros divatja szerint készült. Ezért is gondolja Szabolcs és több motoros barátja, hogy a tolvaj számára eladhatatlan a gép. Nem csak egyben, hanem darabokban is, hiszen minden eleme felismerhető.
– Járjuk a motoros boltokat, a börzéket, a vásárokat, hátha felbukkan valahol a gép. Várjuk a csodát, és bízunk a motoros barátok szolidaritásában – mondta Szabolcs, aki még nem adta fel a reményt, hogy egyszer majd visszakapja az imádott Harley-t.


 

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!