Közélet

2008.12.16. 06:33

Harkakötönyi nyúlvadászat - Egy kis balesettel és sok képpel

Immár harmadik alkalommal tart közös nyúlvadászatot a harkakötönyi Vadász Egyesület és a kiskunhalasi vállalkozók klubja.

Szűcs Károly

Az előbbiek alkotják a puskás embereket, az utóbbiak pedig a hajtó szerepét vállalják. Szombaton reggel a kötönyi vadászházban bőséges reggelivel indult a nap, majd az eligazítás következett.

A vendégvadászok között voltak Bácsalmásról. Kiskunhalasról és Kiskunmajsáról, sőt még Zalából érkezők is. Összesen 32 vadász és nagyjából ugyanannyi hajtó szállt autóba.

Az első vadászati helyre érkezve, lövés nélkül is megszületett az első találat, ugyanis a vadászatra felsorakozott csapatot bámulásába belefeledkezett egy műúton haladó kis Fiat vezetője és belerohant az előtte haladó Opelbe.

A több órás vadászat és jó néhány leadott lövés végén, délután kettő körül befejeződött a vadászat. Az eredmény egy elejtett vaddisznó (melyet előző nap lőttek lesvadászaton), 58 nyúl és két fácán. Volt olyan vadász aki 5 nyulat is lőtt, de olyan is volt aki csak a lőszerét pazarolta. Ám a vadászat demokratikus intézmény. A végén minden vadász legalább egy nyúl trófeával térhetett haza. Persze, előtte még  kiadós marhalábszár pörkölt és vaddisznó ragu várta ebédre a fáradt csapatot.

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!