Kultúra

2016.10.22. 06:07

Változnak tervek, mert nincs döntés az '56-os pályázatokról

Baján vasárnap 10 órától a szentistváni templomban misén, egy órával később pedig a hősök emlékművénél idézik a 60 évvel ezelőtti eseményeket.

Kubatovics Tamás

Délután 3 órakor a Városháza aulájában koszorúzzák meg a hősök emléktábláját, 16 órakor pedig a Déri-kertben (rossz idő esetén a Közösségi Házban) tartják a városi megemlékezést. Utóbbi helyszín kapcsán jelentős összegeket célzott meg az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatokon az önkormányzat, döntésről azonban még nem tudni, várhatóan a korábbi tervek átírásával próbálja aktualizálni az elképzeléseket a város. 

Múlt havi ülésükön a városatyák utólagosan jóváhagyták több, pár nappal korábban benyújtott pályázatot. Ezek egyike volt a Déri-kertben lévő 56-os emlékhely és környezetének kisebb átalakítását célzó elképzelés, amire 2,5 millió forintot igényeltek és ehhez közel félmilliós önrész társul. Egy kisebb emelvényt megépítése, továbbá a sétány területek növelése szerepelt a tervben, amit az idei megemlékezésre szeretettek volna megvalósítani.
Szintén a kerek évfordulóhoz kapcsolódva Hangos képek 56-ról című pályázatára 10 forint híján 5 millió forintot igényelt a pályázat kiírójától az önkormányzat. Az erről szóló előterjesztés szerint az október 23-i műsor keretét a Rábl Színpad zenei, színpadi összeállítása adja, ami egy albumról válogatott dalokra épül és elviszi a közönséget 1956 októberébe, megismerteti a mai kor fiataljaival a kommunista múlt árnyait, emléket állítva a hősöknek és az áldozatoknak. 

Mivel az 5 millió forintos pályázati összeg a bajai társulatok éves működtetésre szánt összeget meghaladó summa, ezért a pályázatban említett Rábl Színpadhoz fordultunk. Megkeresésünkre Dely Géza művészeti vezető hangsúlyozta: a műsort megpróbálják legjobb tudásuk szerint összeállítani és előadni, ezzel elsősorban az 56-os eszmének szeretnének megfelelni, a pályázattal kapcsolatos ügyekben nem illetékesek. Előadásaik átlagos költségvetésével kapcsolatos kérdésünkre nem válaszolt.
Vedelek Norbert alpolgármestertől megtudtuk, hogy még nem született döntés a pályázatokról, így a tervezett előadást nem lehet vasárnap bemutatni. Átdolgozzák a pályázatot, a kommunizmus áldozatainak februári emléknapjára ütemezik át a produkciót, aminek költségvetésén is módosítanak.

- A maximális összegre nyújtottuk be pályázatunkat - indokolta az alpolgármester az ötmilliós összeget. Ebből 3 millió lett volna az előadói honorárium, a díszletek, jelmezek, kellékek és technikai eszközök költségei, valamint a bérek és járulékok kerete. Jogdíjra 150, hangosításra 250 ezer forintot kalkuláltak, terembérletre és fogadásra 500-500 ezer forintot számoltak. Az új pályázatnál más összegek szerepelnek majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!