Közélet

2016.10.26. 12:34

Elkápráztatták a bolyais diákok a nagykövetet

José Ángel López Jorrin spanyol nagykövet látogatott el szerdán a kecskeméti Bolyai János Gimnáziumba, és láthatóan elképedt, milyen jól beszélik anyanyelvét a „kéttanos” diákok.

H. I.

A jelmezekbe öltözött bolyais tanulók Cervantes műveiből adtak elő egy-egy részletet, természetesen spanyolul és folyékonyan. A nagykövet arcán egyszerre látszódott a meglepetés és az öröm, az „előadás” végén gratulált a diákoknak, majd kicsit beszélgetett is velük.
A látogatás apropóját az adta, hogy idén ünneplik a gimnáziumban a spanyol-magyar kéttannyelvű képzés tizedik évfordulóját. Október közepén megrendezték a hagyományos Hispánság Hetet, salsa-bemutatóval, előadásokkal, filmvetítésekkel, vetélkedővel, tapas és spanyol sütemények kóstolójával. Emellett a nagykövetségtől kapott tablókon a 400 éve elhunyt Cervantes, a legismertebb spanyol regény-és drámaíró, Don Quijote figurájának megalkotója kalandos életét elevenítik fel.

– Csodálatos dolognak tartom, hogy ebben az iskolában már tíz éve működik a kéttannyelvű képzés, nagy gazdagságot tesznek így a gyerekek kezébe – mondta a Baon.hu-nak  José Ángel López Jorrin. A nagykövet két éve van hivatalában Magyarországon, és már nem először látogatott el a Bolyaiba.

- Azért tanul az ember nyelveket, hogy kapcsolatokat teremtsen, akár gazdasági-üzleti kapcsolatokat is, hiszen a nyelv nemcsak kulturális élmény. A spanyolt több mint 500 millióan beszélik a világon, csak az USA-ban 50 millióan, ezért egy nagy összekötő nyelv - hangsúlyozta a nagykövet.
Schnell Ildikó intézményvezető-helyettestől megtudtuk, nagyon sikeres a kéttannyelvű képzés, eddig az összes diákjuk jeles emelt szintű érettségit tudott letenni spanyolból, így felsőfokú nyelvvizsgának megfelelő érettségi bizonyítványt kaptak. A diákok a nulladik évfolyamon emelt óraszámban tanulják a nyelvet, elsőtől pedig spanyolul hallgatják a civilizációt, a történelmet és a földrajzot.

Nényei Zita, a spanyol munkaközösség vezetője hozzátette: a kéttannyelvűs bolyais diákok közül a legtöbben az ELTE-n vagy a Szegedi Tudományegyetemen tanulnak tovább, sokan spanyol szakon. Jópáran kijutnak aztán Spanyolországba Erasmus-ösztöndíjjal, de volt olyan is, aki Mexikóban vagy Peruban járt. Nyelvtudásuk természetesen megkönnyíti az elhelyezkedést a munka világában, legyen szó egy fővárosi multicégről, angliai hotelről vagy spanyol lovászatról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!