Kiesési rangadót nyert Szekszárdon a Kiskunhalas
Mik ezek?
X„Az életünkért játszunk!” - nyilatkozta a Szekszárd elleni alsóházi rangadó előtt Dankó Ervin, a halasi női kézilabdázók edzője. A kiesés rémétől fenyegetett csapatok játékára rányomta a bélyegét a nagy tét, de az izgalmas végjátékot követően a végén kiskunhalasiak örülhettek. A tolnaiak eddig bravúrosan szerepeltek a rájátszásban, hiszen legyőzték a Békéscsabát és a Dunaújvárost, míg a halasiak alulmaradtak mindkét említett csapat ellen.
A baljós előjelek - amit tetőzött Scholtz kapus súlyos sérülése Békéscsabán - ellenére, jól kezdett a Halas és a szünetig három gólos előnyt szereztek a kék-fehérek. A Jenőfi vezérelte hazaiak azonban nem adták fel és a fordulást követően, tíz perc alatt egyenlítettek. A folytatásban Drávai sorra megnyerte a Triffával vívott "párbajt" és a válogatott kapus rendre már csak a hálóból tudta kikotorni a labdát a halasi játékos átlövései után. A 47. percben a KNKSE már öt góllal is vezetett, a szekszárdiaknak a hajrában csak minimalizálni sikerült a különbséget.
- Tisztességes meccsen, megérdemelten nyertünk. Nehéz összecsapás volt, de ez az idegenbeli siker erőt adhat a folytatásra - összegzett a meccs után Dankó Ervin.
A halasiaknak a bravúros győzelemmel megmaradtak a bentmaradási reményei, habár még így is a tabella legalján állnak. Hogy továbbra is „életben maradhassanak”, ahhoz a vasárnapi Békéscsaba elleni hazai meccsen is győzniük kell.
NB I-es női kézilabda mérkőzés, rájátszás a 9-12. helyért:
UKSE Szekszárd–Kiskunhalas NKSE 29–30 (10–13)
Szekszárd, 400 néző. V: B. Pech, Vágvölgyi.
Szekszárd: Triffa– Kuridza 3, Szekerczés 5/3, Gulya 2, Fauszt 2, Jenőfi 11/5, Vasas 3. Csere: Mészáros (k), Kaló, Weigel 3. Edző: Kovács Jenő.
Kiskunhalas: Pethő– Sterbik 4, Takács 4, Szamoránsky. 5, Tápai 1, Barna 3, Kurgyis 3. Csere: Szűcs (kapus), Varga 4/2, Drávai 6/2, Valovics. Edző: Dankó Ervin.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–3, 10. p.: 5–4, 18. p.: 6–6, 22. p.: 6–9, 35. p.: 13–16, 39. p.: 16–17, 43. p.: 18–20, 47. p.: 18–23, 53. p.: 24–27, 59. p.: 27–29.
Hétméteresek: 9/8, ill. 7/4. Kiállítások: 6, ill. 14 perc.
Kitűnt: Jenőfi, ill. Drávai, Szamoránsky, Takács.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Anyakönyvi hírek | KÉKHÍREK | Hírképek | Olcsó receptek | Traffipax | Nap képe | MOZIMŰSOR
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Baghet Iskander | Bak Lajos | Bányai Gábor | Cseke Péter | Dobozi Eszter/költő | Dr. Metzinger Éva | Dr. Svébis Mihály | Hollósi Katalin | Lezsák Sándor | Szemereyné Pataki Klaudia | Zombor Gábor
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




