Céges lesz a bajai csapat, ha megmarad
Mik ezek?
XAz egyesület vezetése eldöntötte, hogy gazdaságilag különálló kft.-be szervezi a felnőtt csapatot, ám ezt csak akkor teszik meg, ha a pár tíz milliós évi költségvetés javát befektetők révén sikerül előteremteni a következő másfél hónap alatt. Mindezekről egy nappal az FTC II otthonában, a sportcsatorna által közvetített mérkőzésen aratott győzelem után tartott tájékoztatón beszéltek az egyesület vezetői.
– Köszönetet mondunk az Axiál Kft.-nek, a nehéz időszakban ötmillió forintos reklámszerződést kötöttünk a céggel. Ez az egyszeri alkalomra szóló megállapodás talán jelzi, hogy van reklámértéke a bajai futballnak. Öt év munkájának eredménye, hogy a 18 éves, saját nevelésű Szöllősi Tamás szerezte a második találatot az Üllői úton. Megfelelő háttér híján azonban ő és az utána következő évekből érkező fiatal tehetségek is távoznak Bajáról – mondta Búcsú Lajos klubelnök. Hangsúlyozta: a csapat eredményei Baja jó hírét öregbítik, közben a város idei támogatása legfeljebb a tavalyi összeg tizedét éri el. Rövidesen véglegesítik az ún. tao-pályázatukat, ebben létesítményfelújítással nem számolnak, mert nem látszik a biztosítottnak az önrész, és bizonytalan az önkormányzati szándék.
Aranyos Dánielt bízta meg az elnökség, hogy tárgyaljon a felnőtt együttes működtetésére alapítandó kft. lehetséges befektetőivel. – A csapat a pályán mutatta meg, hogy nem adja fel, ezért nekünk is kötelességünk küzdeni. Másodosztályú felnőtt csapat nélkül az utánpótlásra is lassú haldoklás vár, ezért az a feladatunk, hogy mentsük meg ezt a felnőtt csapatot és általa az egyesületet. A költségvetés 70 százalékát kellene előteremteni, és akkor nekivághatnánk a bajnokságnak – fogalmazott Aranyos.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Anyakönyvi hírek | KÉKHÍREK | Hírképek | Olcsó receptek | Traffipax | Nap képe | MOZIMŰSOR
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Baghet Iskander | Bak Lajos | Bányai Gábor | Cseke Péter | Dobozi Eszter/költő | Dr. Metzinger Éva | Dr. Svébis Mihály | Hollósi Katalin | Lezsák Sándor | Szemereyné Pataki Klaudia | Zombor Gábor
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




