BAON

A „magyarnak cigány, cigánynak magyar” Jakab Ernő 1955-ben született a Mosonyi utcai börtönkórházban. Nyolcéves koráig Kiskunmajsán élt nevelőszülőknél, akik egy napon elvitték őt „hajókázni”: állami gondozásba adták Hajósra. Baján szakmát tanult, majd nagykorúsága után megpróbált – ma is rajongásig szeretett „otthonában” –, Kiskunmajsán új életet kezdeni, de egykori nevelőszülei nem fogadták vissza. A „szülői ház” szomszédságában élő bácsi fogadta be, majd Ernő két év múlva Budapestre ment, ahol munkásszállásra került. – Gyökér nélkül voltam, mesélte önálló életének kezdetéről Jakab Ernő, aki elmondása szerint soha nem ivott, a cigarettán kívül semmilyen káros szenvedélye nem volt. Budapesten azután megismerte szerelmét, Erikát, akit viszont szülei tiltottak tőle. Ez tragédiához vezetett. 

– Erika halálát követően összeomlottam. Nem kívántam élni sem tovább, kórházba kerültem, mert megmérgeztem magam. Túléltem, de attól a naptól kezdve megváltozott bennem valami. Az idő haladtával megpróbáltam talpra állni. Évekig kallódtam, hiába. Az utca, a munkásszállás, a kórház között forgolódtam. Nem tudtam gyökeret verni, nem tudtam családot alapítani, otthonra lelni. Hontalan voltam a hazámban – mesélt Jakab Ernő fiatalkoráról. A teljes összeomlás idején ismerte meg dr. Bognár Szabolcsot, az „embermentő családjogászt”. Halála után Ernő kijárta a budapesti önkormányzatnál, hogy emléktáblával tisztelegjenek a sokak életét megmentő férfi előtt. Később Bognár mutatta be Ernőt Gazsó L. Ferencnek, a Magyar Hírlap újságírójának. 

Az újságíró – mint Majsán elmesélte – 1985-ben találkozott vele először: Ernő a „teljes foglalkoztatás idején” egy padon éhségsztrájkolt. Kiderült: az ívhegesztőt kitették állásából, és elvesztette a lakhatását is, újra hajléktalan lett. Az évek során aztán számtalan riport, cikk született Jakab Ernőről, az élettér nélkül maradt, küzdő kisemberről. – Ő korántsem egy magatehetetlen, segítségre szoruló valaki, hanem egy ember, akinek ugyanaz jár, mint bármely embertársunknak, akinek kiváló képességei és adottságai vannak. Csak az nem adatott meg, hogy olyan helyre szülessen, ahol ezeket kibontakoztathatja – mondta el az újságíró. Jakab Ernő többévnyi hasztalan próbálkozás után – tragikomikus körülmények között, egy „szemtelen” Gazsó-cikknek köszönhetően – 1986-ban szükséglakáshoz jutott Pesten. Tizenegy évig élt itt, amikor a lakásmaffia „lenyúlta” a lakást. Évekig az utcán élt, majd ismét szükséglakást kapott. Most megint lakáscsere előtt áll, amiről Gazsó L. Ferenc azt mondta: – Erre azért van szükség, mert amikor a környéken élő rasszista barátaink beisznak, akkor meg akarják verni Ernőt. De a költözés azért is időszerű, mert nem tudják fizetni a gázszámlát, a másik lakásban pedig – ahol fatüzelésű kályha van – esélyük lenne nem megfagyni. 

  Embermentők: Zelei Miklós (balra) és Gazsó L. Ferenc (jobbra) újságírók évtizedek óta segítik Jakab Ernő (középen) életben maradását

– Fel lehet tenni azt a kérdést, hogy miről beszélgetünk itt másfél órája. Van egy ember, akinek az életében az égvilágon semmi más nem történt, minthogy sikerült visszajutnunk ugyanahhoz a problémához, amit már Ernő 25 éve megélt. Zelei Miklósnak van egy könyve, melynek az a címe: Itt állunk egy szál megmaradásban. Ennyi történt. Jakab Ernő minden megpróbáltatás, hátrányos helyzet és – látszólagos – reménytelenség ellenére itt áll egy szál megmaradásban. És ez óriási dolog. Hát még, ha össze is fognánk – összegezte a beszélgetést Gazsó L. Ferenc.