Macerásabb lehet a matura
Mik ezek?
XAz MSZP elképzelése szerint a továbbtanuláshoz egy vagy két tantárgyból lenne kötelező az emelt szintű érettségi. A változás általánosan 2012-től lépne életbe, de elképzelhető, hogy az orvosi és a gyógyszerész pályát választóknak akár 2010-től kötelező lenne teljesíteni az emelt szintű érettségit.
Élesebbé válik a verseny?
– A személyes véleményem és a kollégáim közötti vélekedés is az, hogy nem lenne baj, ha a felsőfokú továbbtanuláshoz feltétel lenne legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségi – mondta el lapunknak Lukács Lajos, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatója. – Ezzel várhatóan megnőne az igény a felvételi előkészítők iránt, és a tanulók közötti versengés is komolyabbá válna. A versenyhelyzet előrelépést hozhat – fogalmazott az igazgató.
A kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban szintén az elképzelés bevezetése mellett vannak: – Már hamarabb kellett volna bevezetni ezt a feltételrendszert – osztotta meg véleményét lapunkkal Kovács István, a Bolyai Gimnázium igazgatóhelyettese. – Ez kiváló szűrő lenne, s egyben garanciát jelentene a főiskoláknak és az egyetemeknek, hogy az intézménybe bejutott hallgatók megfelelő tudással, felkészültséggel rendelkeznek – mondta az igazgatóhelyettes.
Másfél milliárdba kerülne a változás
A kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola vezetője, Kapus Krisztián úgy véli: – Egyelőre csak elképzelés a törvénymódosítási javaslat, változtatásból pedig mostanában rengeteg van az oktatás területén. Az intézményvezetők nem győzik kapkodni a fejüket, mikor, mit, hol módosítanak a közoktatásban. Mindent összevetve 2012 még nagyon messze van, azt pedig majd az idő eldönti, egyáltalán megvalósul-e ez a javaslat – nyilatkozta a vezető.
A módosításnak anyagi következményei is lennének: a kötelezővé tett emelt szintű érettségi rendszere legalább 1,5 milliárd forintos töbletforrást igényelne. Hogy ezt miből finanszírozná a tárca, arról egyelőre nem esett szó.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit?
- Igen 50%
- Nem 50%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. éretlen 2009. november 7. 20:30
Aki egyetemen, főiskolán akar továbbtanulni, annak minden tárgyból emelt szinten kellene érettségizni. Jó előgyakorlat lenne az egyetemi elvárások megismeréséhez, és még a nyelvvizsgát is kötelezővé kellene tenni, mire elkezdik a hallgatók az egyetemi tanulmányaikat, mert nem állapot, hogy évekkel az egyetem elvégzése után még nincs diploma a hiányzó nyelvvizsga miatt. Ha ezek nem mennek, akkor nem kell továbbtanulni, hanem dolgozni kell, mert az sem olcsó sem az országnak, sem a szülőnek, hogy évtizedig próbálkoznak, és sehol semmi.
-
2. Hócipő 2009. november 6. 17:11
Ha megkésve is, de legalább végre egy érdemi döntés születhet.
-
1. Obi-van 2009. november 6. 13:54
Nyolc év alatt nem volt rá idejük?Ja kérem kormányozni kellet volna,nem csak hazudozni
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Anyakönyvi hírek | KÉKHÍREK | Hírképek | Olcsó receptek | Traffipax | Nap képe | MOZIMŰSOR
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Baghet Iskander | Bak Lajos | Bányai Gábor | Cseke Péter | Dobozi Eszter/költő | Dr. Metzinger Éva | Dr. Svébis Mihály | Hollósi Katalin | Lezsák Sándor | Szemereyné Pataki Klaudia | Zombor Gábor
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




