Ganxsta és a Nyomorultak
Mik ezek?
XA Nyomorultakkal indul, majd az első hallásra meglepő Darvasi-Ganxsta Zolee szerzőpáros darabjával folytatódik a kecskeméti teátrum következő évada. Ismét nálunk rendez Szász János, majd Karol Vojtyla aranyművesével töprenghetünk a házasságról. A hét nagyszínházi és hat kisszínházi bemutató terveiről Cseke Péter direktort kérdeztük.
- Az első nagyszínházi bemutatónk a Nyomorultak című musical lesz. Idén 25 éves a darab, s a jubileumhoz kapcsolódó nagyszabású rendezvények sorában ott lesz a kecskeméti színház előadása is, amelyet - a jogtulajdonosok kérését tiszteletben tartva - szeptember 24-én mutatunk be. A főbb szerepekben Feke Pált, Koós Rékát, Miller Zoltánt, Egyházi Gézát, Csombor Terézt, Puskás Pétert láthatja a közönség. A második nagyszínházi bemutató a Padláshoz hasonló családi előadás lesz. A darabot Darvasi László kifejezetten a kecskeméti színháznak írja, több kecskeméti vonatkozás is felfedezhető benne. A zenéről Ganxta Zolee gondoskodik.
A következő nagyszínházi bemutató a kortárs orosz irodalom egyik legismertebb szerzőjéhez, Ljudmila Ulickajához kapcsolódik majd, Szász János rendezi, mintegy a Három nővér folytatása képen. Aztán egy unikumnak számító előadás, II. János Pál pápa, Az aranyműves boltja című színdarabját advent első vasárnapján láthatja a Kamaraszínházban a közönség, oratórikus formában. Az 1939-ben kezdődő történet három házasságot kísér végig. A darab alcíme: elmélkedés a házasság szentségéről, olykor drámai fordulatokkal.
- Hagyománnyá vált a szilveszteri bemutató: idén mire vállalkoznak? - kérdeztük Cseke Pétert, a kecskeméti színház direktorát.
- Egy lefegyverzően szórakoztató, kedvesen pikáns történet, amellyel jókedvűen indulhatunk neki a következő évnek. A darab különlegessége, hogy a '60-as, '70-es évek legnagyobb olasz slágerei is elhangzanak benne.
- Az évad második fele hány bemutatót hoz?
- Még hármat, egy klasszikust, egy gyermek előadást és egy vígjátékot.
- Milyen kisszínházi bemutatókkal készülnek?
- Az első kisszínházi bemutató a nyáron lesz, az Udvarszínházi sorozatban. A Csodás vagy, Júlia című darabbal készülünk, Sára Bernadette, Márton András, az idén Kecskemétre szerződött Orth Péter valamint a méltán népszerű Pásztor Erzsi, és Kiss Jenő főszereplésével, Szalma Dorotthy rendezésében. Az előadás október 3-ától lesz látható a Kamaraszínházban, de a Karinthy Színházban is bemutatjuk október 8-án. Szintén kisszínházi bemutatóra hívtuk vissza Szerednyey Bélát. A Thália Színházzal közös kisszínházi előadásunk is lesz. Utána olyan előadást tűzünk műsorra, mely kiváló női szerepekkel van tele, s ez nagyon ritka a világirodalomban.
- Végéhez közelednek a szerződtetések. Sok új arccal találkozhatunk a következő évadban?
- Túl vagyunk a szerződéskötésen Kiss Zoltánnal, Orth Péterrel és Farkas Ádámmal. De számos vendégünk lesz a következő évadban is, többek között Pásztor Erzsi, Szerednyey Béla, Lengyel Tamás, Dunai Tamás, Feke Pál, Ganxsta Zolee, Egyházi Géza. A következő évad műsortervét azzal a szándékkal állítottuk össze, hogy a hét nagyszínházi és a hat kisszínházi bemutató között a tartalmas kikapcsolódást nyújtó előadások és könnyedebb szórakozást garantáló produkciók is megtalálhatók legyenek, természetesen magas művészi színvonalon. Ahogy az előző két évadban fontosnak tartottuk, hogy kezet nyújtsunk nézőinknek, úgy most már az is nagyon lényeges számunkra, hogy megőrizzük egyre gyarapodó közönségünk figyelmét és szeretetét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. köteleslaci 2010. április 9. 12:39
ó a nyomorult!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








