Az arabokat is meghódította a magyar hastánckirálynő - fotó
Mik ezek?
XCivil élete is a hastáncról szól, heti 8-10 órában tanítja, hétvégenként tanfolyamokat tart, arab éttermekben lép fel táncosként. A Kecskeméten élő Kecskeméti Anett azóta szerelmese az arab kultúrának, amióta édesanyjával először nyaraltak Tunéziában.
Kecskeméti Anett az Egyiptomban elnyert koronával és az első helyért járó Nile Group Oriental Dance Competition díjjal
– Nem egyszer kértek már feleségül arab férfiak, anyukám jó néhány tevét kapott volna értem a helyi bazárokban – meséli nevetve. Abban nem látott perspektívát, hogy negyedik feleségként egy arab háztartást vezessen, de táncolni bármikor szívesen elutazik Egyiptomba. Ez manapság nem olcsó mulatság, de Anett több olyan versenyt is nyert, amelynek jutalma a Nile Fesztiválon való térítésmentes részvétel volt. Ennek köszönhetően kétszer teljesen ingyen utazhatott a táncbajnokságra, legutóbb is csak a repülőjegyet kellett állnia.
A fesztivál lényegében egy többnapos workshop, ahol egyiptomi tanároktól tanulnak a táncosok, majd az utolsó nap színpadra lépnek, zsűri értékeli szóló- és csapatprodukcióikat. – Már évente négy alkalommal is megrendezik a versenyt, mivel az olyan világbajnokságnak, ahol a legjobb táncosok mérettetik meg magukat, nagy a presztízse – avat a részletekbe Anett. – Japán, orosz, indiai, brazil táncosokat legyőzni hatalmas dicsőség, és nekünk idén csapatban is sikerült. Egy kelebiai és egy miskolci lánnyal neveztünk. Itthon skype-on beszéltük meg a koreográfiát, raktuk öszsze a produkciót. Ők nem úgy tanítványaim, hogy a kezem alatt táncolnak, egyenrangú táncosként alkottunk csapatot. Nagy szám volt, hogy a két induló magyar csoportból a budapestiek a másodikak, mi az elsők lettünk. A verseny szabályai szerint korábbi győztesként eztán már nem indulhatok ezen a bajnokságon. Tanár viszont lehetek, így amint kellő szinten tudok angolul, mindenképpen jelentkezem.
A lányok fellépőruhákat kaptak jutalmul, Anett pedig az egyéni első díjjal lehetőséget kapott egy jövő évi Nile-fesztiválon meghívott táncosként fellépni a gálaműsorban.
Anett évek óta rendez hastáncfesztivált Kecskeméten. Ilyenkor maga is bemutat néhány látványos kűrt a színpadon.
– Most aztán nincs kibúvó, tanulnom kell arabul, mert a házigazdák nyelvén illik megköszönni a fellépési lehetőséget – avat következő céljaiba Anett. – A tánchoz a dalszövegeket eddig is lefordítottam, mert ezt érteni kell, hogy a táncos autentikus lehessen, és képes legyen érzelmeket közvetíteni táncával. Arabul megszólalni viszont valóban komoly kihívás. Van még egy nagy elhatározásom: indulni a berlini Miss Bellydance Europe versenyen. Szerencsére itt van a „szomszédban”, oda akár autóval is eljutok. Távlatok? Egyiptomban vannak oktatók, akik 60-70 évesen is tanítanak. Amíg van erő és tanítvány, ebből nem lehet kiöregedni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. hajnihabibi 2011. december 12. 19:14
Na hát tudnék mesélni róla.Hastáncban profi de amúgy... Én még nem találkoztam ilyen gonosz, rosszindulatú, kétszínű, áskálódó, kötekedő, hisztis, kényes nővel.Nem méltó a viselkedése egy hastánckirálynőhöz.Van még mit tanulnia!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-
3. Kalapács1 2011. december 11. 19:35
Hát egyik hírességet sincs szerencsém ismerni személyesen, de így első ránézésre én az Anettnél maradnék inkább...
-
2. quaker 2011. december 11. 11:25
Anett!
Gratula!!!
Kalapács1
Ugyan, ugyan...ne legyél naív...városunk vezetői most éppen smit pal (remélen nem írtam el a nevet) altestéből kihúzott nyelvüket ízlelgetik...nem foglalkoznak hastánccal. -
1. Kalapács1 2011. december 11. 09:02
Kedves Anett! Gratulálok a eddig elért eredményhez! Remélem minden kecskeméti egy kicsit magáénak éri a győzelmedet! Reméljük a városunk vezetői is értékelik,és észreveszik hogy a kecskeméti Kecskeméti lány lett a bajnok!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








