A chicagói lány szerelme Kecskemét
Mik ezek?
XAlig múlt húszéves, amikor először járt Magyarországon. Zenetanárként nyílt lehetősége a Kodály-módszer alkalmazásával ismerkedni Budapesten és egy napig a kecskeméti Kodály Intézetben. Ahogy meglátta a város főterét, beleszeretett a helybe, és elhatározta: ahogy teheti, ide mindenképpen visszatér.
Egy nemzetközi program keretében jutott el 2008-ban Kalocsára, ahol angol nyelvet tanított. Egy évre rá pedig a hírös városba. Barátja is Kecskeméten él: Jonathan a Bolyai-gimnázium nyelvtanára. Franny Kalocsán módszeresen tanult magyarul, ott viszonylag kevesen értették nyelvét. Kecskeméten szinte bárhol meg tudja értetni magát – üzletben, fodrásznál, étteremben – így ma már nem tanulja, csak „ragadnak” rá a magyar szavak és kifejezések. Bár most még angolul adott interjút, egy éven belül már biztos megy majd magyarul is – vélekedik.
Jonathannal mindketten tanítanak nyelviskolában, így hamar kialakult a helyi baráti körük, kollégáikkal is jól kijönnek. Frannyék az ő iránymutatásukkal kezdték el céltudatosan beutazni az országot. Felfedezték a fővárost, a neves borvidékeket, jártak Egerben, Villányban, de Máriapócson és a mohácsi busójáráson is.
Franny vegetáriánusként érkezett Magyarországra. Kisgyerekként válogatós volt és ritkán evett húst, felnőttként már tudatosan kerülte a nagyüzemi állattartásban nevelt sertést és baromfit. A magyar húslevesnek azonban nem tud ellenállni, azóta nem olyan szigorú az állati eredetű ételekkel. Barátja kiválóan főz és szívesen válogat a magyar konyha receptjei között, így Frannyt folyamatosan vezeti be hazánk ízvilágába. Kedvencei a gombapaprikás, bableves, túrós palacsintát pedig itt evett először, mivel Amerikában nem ismert a túró, mint tejtermék.
Az örökmozgó Franny minden mozdulatát lesik a mátyásos gyerekek
A chicagói fiatal pár rendszeresen eljár magyar előadók koncertjeire, kedvenceik között szerepel a Csík Zenekar, Sebestyén Márta, a Kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band. A tengerentúlra is rendszerint zenei hangzóanyagot visznek szuvenírként.
Frannynek a családja hiányzik legjobban. Nagyon sajnálja, hogy nem volt otthon, amikor megválasztották elnöknek Barack Obamát. Amerikában ugyanis valódi népünnepélyt tartanak a megválasztott elnök hívei.
Franny eredetileg egyetlen évet készült Magyarországon tölteni, de aztán minden szeptemberben maradt még egyet. A harmadikat kezdte így tavaly, és a mátyásosok nagy örömére most úgy látszik, jövőre is marad. Jól járt vele a kecskeméti iskola. Nyelvismerete mellett pedagógiai érzéke is kiváló, egyéniségével pillanatok alatt elvarázsolja a gyerekeket. Nem csak a tanórákon dolgoznak együtt, minden iskolai rendezvényen, kiránduláson ott van, rendszerint Jonathannal együtt. Legutóbb az iskola alapítványi bálján roptak a kollégákkal együtt egy rock and roll koreográfiát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








