Zöldültek az iskolások Baján
Mik ezek?
XMegdöbbentően jó munkákat nyújtottak be, különösen a grafikák voltak kiemelkedőek. Lehet, hogy másolatokat készítünk, és eljuttatjuk azokat az iskolákba. A tárgyakat pedig a megye több iskolájába is elvisszük. Így vélekedett Rab Zoltán – a Bács-Kiskun megye déli területén létrejött térségi integrált szakképző központ – a Bács-Szakma Non-profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt. vezérigazgatója az általuk meghirdetett verseny szerdai, bajai döntőjén. Novemberben hirdették meg szakképző intézményeikben a Földünk csak egy van! című környezetvédelmi versenyt. Húsz iskolából 63 pályamunka érkezett, tizenkét duó jutott a döntőbe, ahol ötfordulós versenyen dőlt el a sorrend.
A bajai polgármester, Révfy Zoltán a rendezvény résztvevőit köszöntve hangsúlyozta: hazánk egyik legnagyobb problémája a környezetterhelés, ezen a területen fontos a teendők ismerete és a globális szemléletmód. Ez ma még sok esetben nem érvényesül. Sárosi Magdolna, a Bács-Szakma Zrt. szakmai vezetőője érdeklődésünkre elmondta, hogy a versennyel a környezettudatos gondolkodást kívánták közvetíteni a diákok kreativitásán keresztül, az első körben több mint százhúsz diákot sikerült megmozgatni.
Diákok versenymunkái díszítették a Bányai dísztermét
– Szóljatok a szüleiteknek, ha a kuka felé indulnak! – javasolta Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója a Szent László ÁMK iskolásainak az intézmény udvarán rendezett bemutatón. Újrapapírt is készített, amit nagy érdeklődéssel figyeltek az általuk gyűjtött dobozokat leadó gyerekek. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) az ÖKO-Pak Nonprofit Kft.-vel és a térségben dolgozó Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft.-vel együttműködve Baján indította el országos dobozgyűjtő akcióját. Cél, hogy növekedjen a szelektív hulladékgyűjtőkbe kerülő tejes és gyümölcsleves dobozok visszagyűjtési aránya. Magyarországon 100-ból csupán 14 darab kerül a szelektív hulladékgyűjtőkbe, holott a csomagolóanyag újrahasznosítható, hiszen háromnegyede papír. Az IKSZ három éve alatt húsz százalékra szeretné növelni az újrahasznosítási arányt. Baján hét iskola és hat óvoda kapcsolódott a programhoz, mintegy 3200 gyerek gyűjtötte a dobozokat.
– A hulladék érték, amelynek körforgásban tartásával nemcsak környezetünket tarthatjuk tisztán, de a Föld véges természeti erőforrásaival is takarékoskodhatunk. A Doboz Nap gyűjtőakció legfontosabb célja az, hogy ráirányítsa erre a gyerekek figyelmét – fogalmazott Baka Éva a környezetvédelmi kezdeményezésről. Zöld Levente, a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Baján és az általuk ellátott településeken a sárga színű, műanyagok elhelyezésérre szolgáló gyűjtőkbe kerülhet a dobozok.
Így készül az újrapapír a turmixgép segítségével
Az IKSZ tájékoztatója szerint egy átlagos méretű fenyőfából 5.300 darab italos kartondobozt lehet készíteni. Szelektíven gyűjtve, majd újrahasznosítva, az ebből a dobozmennyiségből nyert újra-papírból, mintegy 700 füzetet készíthető, ami további fákat menthet meg a kivágástól.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








