Tízméteres vízoszlop és szökőkút Kecskeméten
Mik ezek?
XA rövid életű, költséges, de kétségkívül látványos szökőkutat körülbelül fél óráig lehetett látni. A forgalom nem állt meg ezalatt – sok autós ugyan lassított, vagy meg is állt, de aztán átmerészkedtek a vízsugár alatt-mellett. Több biciklis és gyalogos is nézte a körülbelül tíz méteres magasságba törő vizet. Ugyanígy tettek a közeli gumiszervíz munkatársai is.
– Éppen a rossz gumikat hordtam ki a műhelyből, amikor észrevettem, hogy mi történt. Hívtam a tűzoltókat, ők pedig mondták, hogy értesítik a Bácsvíz hibaelhárítóit - mondta el Nagy Mátyás, a szervíz tulajdonosa. - Még soha nem láttam ilyen szőkőárat, egészen magasra felspriccelt a víz. Nem tudom, hogy történhetett az eset, mi nem hallottunk semmit.
A Bácsvíz szakemberei viszont amondóak: valószínűleg egy figyelmetlen autós döntötte ki a tűzcsapot.
– Találtunk egy üvegdarabot is, lehet, hogy ez éppen a tűzcsapot kidöntő kocsi szélvédőjéből származik. Itt pedig látszik, hogy eltört a cső – mutatta a helyszínen Balla Péter hibaelhárító. Mint megtudtuk, a csőtörés a lakossági vízszolgáltatást nem veszélyeztette, azaz elvileg nem lehetett vízkimaradás sem a reptéri lakótelepen, sem Törökfáiban.
– Egy óra alatt elhárítottuk a hibát. Mindennel együtt körülbelül fél millió forint kár keletkezett a tűzcsap kimozdulásával – mondta el a Bácsvíz szakembere.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. tero1993 2010. február 24. 22:17
és aki az első képen talpig bebugyolálva a bátyám aki a hibát munkatársaival együtt elhárította :ügyes vagy kovács Laci
-
4. Smookee 2010. február 23. 18:50
sárkányfűárús: Nem biztos hogy többe került! Csak a zsebekbe került több! /nem a tiedbe /
-
3. baonos 2010. február 23. 18:18
Nem biztos hogy figyelmetlen volt az a járművezető amilyen közel van az út mellett.Meg kell nézni az Akadémia körúton és a Március 15. úton milyen közel vannak az út mellett ugyanilyen tűzcsapok.Kb egy méter az út széléhez!
-
2. sárkányfűárus 2010. február 23. 17:39
A főtéri sokkal többe került, és kevésbé látványos.
-
1. Smookee 2010. február 23. 13:19
... "vízkimaradás sem a reptéri lakótelepen, sem Törökfáiban "...
... meg Jakabszálláson sem Kisfái mellett ...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








