Rendületlenül folynak a fogyiedzések
Mik ezek?
XVállalták, hogy hat hét alatt a FormaZona fitneszterem trénereinek irányításával edzenek és megszabadulnak jó néhány fölös kilójuktól.
Szilvi
Vargáné Zolnai Szilvit edzés előtt arról faggattuk: miért döntött úgy, jelentkezik a versenyre. – Nem az én ötletem volt, sőt nem is tudtam arról, hogy jelentkeztem. A testvérem és az édesanyám a hátam mögött pályázott a nevemben, tavaly nyári balatoni képeimmel. Egyszer csak jött a telefon, Virág – aki most már a személyi edzőm – hívott fel a jó hírrel, hogy beválogattak a győztes hatosba. Volt ám meglepetés, de most már utólag nagyon örülök. Kedvencem a gyaloglógép.
Szilvi elmesélte azt is, hogy nagyon élvezi az edzéseket, és bízik abban, hogy végre sikerül majd lefogynia. Egykor ő maga is nagyon csinos lány volt, majd a szülés után egyre csak hízott. Ikerlányai – Cintia és Vivien ma már 15 évesek – Szilvi kilói pedig életkorukkal párhuzamosan csak gyarapodtak. A program előtt a mérleg 103 kilót mutatott, a cél majd hosszú távon a 65 kiló.
Zolnai Szilvi
– Tisztában vagyok azzal, hogy nem megy egyből minden, és lassú súlyvesztésre számíthatok, de nem adom fel. Elhatároztam, hogy most kitartok. A hat hét után is visszajárok majd a FormaZonába. Igaz, kiskunfélegyházi vagyok, és Kiskun-majsán dolgozom, de ehhez hasonló tágas és jól felszerelt edzőterem nincs a közelben. Nagyon élvezem az edzéseket, és egyik nap maradtam a wellnessben is – tette hozzá Szilvi.
Klári
A szomszédos gépről, egy ellipszistrénerről éppen leszállt Mezei Klári. – Nem szeretek már tükörbe se nézni és látni, hogy így meghíztam – mondta. – Többféle fogyókúrával próbálkoztam, de mindig ugyanoda jutottam: több visszajött, mint amennyi lement.
Jártam már fitneszterembe, de nem voltam kitartó. Most azonban, hogy hatan együtt dolgozunk, sokkal nagyobb a motiváció. Látni, hogy a többiek is edzenek, még bírják, igen jó húzóerő.
Mezei Klári
Klárinak eddig a kardiogépek nyerték el leginkább tetszését, de jól érezte magát a gimnasztika- órán is, ahol célirányosan a csípőt, a derék- és hastájékot dolgozták meg. A verseny elején 89 kiló volt, a cél pedig a bűvös 60-as.
Kovács Krisztina vezető személyi tréner a következőképpen összegezte eddigi tapasztalatait: – Mindenkin látszik az elhatározás. Fontos, hogy betartsák az étrendet, és kitartóan eddzenek. Az eredmény nem várat sokáig magára.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Határozottan intézi ügyeit. Megérzései jók, ezáltal sikerre viszi dolgait. Megjelenésével, stílusával hódít. Csodálatra számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


