Oltat a tulaj, amíg nem késő
Mik ezek?
XHuszonkét dolgozót oltott be a csárdához kihívott üzemorvos. Öten elzárkóztak, hárman pedig megfázás miatt nem vehették fel most a védőoltást. A Halascsárda tulajdonosa tart attól, hogy a sokat emlegetett H1N1-vírus leteríti munkatársait.
– Aki nem vette fel az oltást, mit mond, miért döntött így? – kérdeztük Szabó József csárdagazdát.
– Szerintem az arány határozottan jó, hisz a nagytöbbségnek nem volt kifogása ellene. Az az öt ember, aki elzárkózott ez elől, feleslegesnek, esetleg ártalmasnak véli.
Szabó József szerint elkeserítő, sőt zavaró, amikor az egészségügyhöz nem értő celebek nyilatkoznak az oltás feleslegességéről.
– Ha hiteles emberek szájából hallani azt, hogy az oltás komoly problémákat előzhet meg, például az országos tiszti főorvos vagy Czeizel Endre nyilatkozza ezt, akkor nekem nincs több kérdésem. Az emberek nagy többsége fel sem fogja, hogy milyen veszélyben vagyunk. Lehet, hogy ott van emögött a gyógyszerlobbi is, de az egész nem szólhat erről – állítja Szabó.
A tulajdonos korábban nem szervezett össznépi oltást, most azonban különösen fontosnak tartja dolgozói védelmét.
– Rengeteget olvasok a H1N1-ről, szerintem az utóbbi évek egyik legveszélyesebb vírusa. Nekem fontos, hogy ha a járvány végigfut az országon, ne kelljen bezárni a csárdát, mert mindenkit lever a lábáról a kór. Ha kitör, már késő lesz. Úgy vélem, ártani nem árthat a szérum, ha szükség lesz rá, akkor viszont használ majd.
Horváth Viktor felszolgáló felveszi az oltást. – Könnyen megbetegszem, ezért nekem különösen fontos a megelőzés. Nem hiszem, hogy bármi bajunk lehet tőle, ugyanakkor érdekelne, hogy az influenza elleni vakcinát gyártó cég szerződésének tartalma a közvélemény számára miért titkos, ha minden rendben van.
Nem fog fájni. Belák Józsefné, a horgászbolt vezetője mosolyogva veszi fel az oltást. A háttérben álló Szabó József csárdagazda első volt a sorban.
Százdi Norbert főszakács már nem ilyen optimista, de nem is beteges típus. – Nem befolyásolnak a tévében hallottak, semmilyen védőoltást nem szoktam felvenni. Sportolóként megtanultam, hogy a természetes hatóanyagok, a vitaminok fontosak és a szervezet ezekért hálás, de más immunerősítőre nincs szükség. Tény, hogy nem vagyok beteges, de szerintem ez fel van fújva, valójában a főnökömet sem értem, hogy ezt most ő miért nyomja ennyire. Ha megfájdul majd valamelyikünk torka – akár be van oltva, akár nem – télen ugyanúgy el fog menni a háziorvoshoz, aki felír neki egy fél szatyor antibiotikumot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








