Mitől függ, hogy hová hízunk?
Mik ezek?
XA Diabetes című cukorbetegséggel foglalkozó szaklap tanulmánya szerint a 11BetaHSD1 elnevezésű fehérje szintje és az elhízás típusa között összefüggés van. Egérkísérletek szerint annál az állatnál, amelynek jelen volt szervezetében a fehérje, nagyobb valószínűséggel alakult ki az alma típusú elhízásra jellemző zsírszövet egy négyhetes zsírdús diéta után, míg akiknek a szervezetéből hiányzott a fehérje, azoknál a körte típusú elhízásra jellemző zsírszövet volt a jellemzőbb.
Megcáfolták az elhízás évtizedes alaptézisét
Egy másik, ugyancsak friss kutatás pedig arra mutat rá, hogy bár évtizedekig "egészségesebbnek" tekintették a körte típusú elhízást, a szív- és érrendszeri kockázat szempontjából nem előnyösebb körtére, azaz a csípőtájra hízni, mint almára, vagyis a hasra.
A brit Lancet folyóiratban megjelent, 220 szakorvos által 17 országban elvégzett ERFC-vizsgálat- eredményei alapján nem bizonyosodott be ugyanis, hogy egészségesebb volna a "körte alakúra" hízott szervezet. (Az ERFC (Emerging Risk Factor Collaboration) több ország közreműködésével létrehozott hatalmas kutatási adatbázis.)
Köztudomású, hogy a túlsúly a szív- és érbetegségek, valamint a cukorbetegség és más betegségek egyik kockázati tényezője. Mivel korábban a szívroham főként férfiak haláláért volt felelős, ezért a statisztikai összefüggés azt sugallta, hogy az alma típusú elhízás fokozott szív- és érrendszeri kockázatot jelent.
Mindegy hová rakódnak a kilók, az elhízás mindeképp veszélyes
Mára a statisztika kiegyenlítődött, sőt, Európában több nő hal meg infarktusban és agyi érkatasztrófa következtében, mint férfi.
A túlsúly mindenképpen árt az egészségnek
A Lancet-ben megjelent vizsgálatban 221 934 személy adatait elemezték. A csoport 58 százaléka élt Európában, 33 százaléka az Egyesült Államokban, a többiek Ausztráliában, illetve Japánban.
Kiszámolták a résztvevők testtömeg-indexét (BMI - a kilogrammban mért testsúly osztva a méterben mért magasság négyzetével). Ennek optimális értéke 19-25 közötti, a 25-30-as index súlytöbbletet, a 30 fölötti érték elhízást jelent. Az új vizsgálat eredményei azt bizonyították, hogy nincs értékelhető különbség az "alma" vagy a "körte" típusú elhízás között: a kövérség minden formában árt az egészségnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








