BAON

Zúgtak a lélekharangok délben Hercegszántón, noha a településen nem volt temetés. A község leghíresebb szülöttére, első és mindmáig egyetlen díszpolgárára, a világhírű futballistára, Albert Flóriánra emlékeztek így a szántóiak, akit akkor helyeztek végső nyugalomra Budapesten, az Óbudai temetőben.

Az október 30-án, 70 éves korában váratlanul elhunyt Albert Flórián, noha 11 évesen családjával együtt el kényszerült hagyni szülőfaluját, egész életében büszkén emlékezett vissza a Hercegszántón eltöltött gyermekéveire.

– Nagyon szép tizenegy évet töltöttem gyerekként Hercegszántón. 1952-ben költöztünk Budapestre, de amikor csak tehettem, rohantam haza a nagyszüleimhez. Ők neveltek sokáig, mivel nagyon kicsi, két és fél éves voltam amikor elveszítettük édesanyámat. Volt, amikor a tanévzárót sem vártam meg, hanem indultam Szántóra. Nehéz anyagi körülmények között nőttünk fel, de szerettem a falusi munkákat: az aratást, a szüretet, a kaszálást, a disznóvágásokat, a kötélfonást. Nagyon büszke voltam arra, amikor az első kévét egyedül bírtam felrakni a lovas kocsira. Imádtam a lovakat, és alig vártam, hogy valami munkám legyen körülöttük – mesélte még 2007-ben a Petőfi Népének.

– Amikor csak tehettük, rúgtuk a bőrt. Néha még holdvilágnál is pattogott a fűzős focilabda. Ádáz fejelőcsatákat is vívtunk. Igaz, ha a fűzős részén fejeltünk bele, nagyot ütött, de nem számított a fájdalom – emlékezett vissza a gyermekévekre akkor Albert Flórián, a Császár, aki egy kis – egykor – sáros utcából, a mai Tátra utcából indult útjára, hogy meghódítsa a világ focipályáit.

– Hatéves korában a faluban neki volt először – a hivatalos futballistáknál is hamarabb – futballcipője. Nagyon büszke volt rá, le sem vette, abban közlekedett, de, mondjuk, focizott is állandóan. Ha valaki irigykedett rá, megcsipkedte szavakkal, akkor ő rálépett a lábára a stoplis cipőjével – meséli ma az emlékezéstől csillogó szemmel a gyermek- és fiatalkori jó barát, Vélin Marin.

A helytörténeti ügyekben rendkívül járatos Marci bácsi családjával az Albert család szomszédságában élt gyermekként, de később is – amikor Flórián már Pesten focizott – ápolták barátságukat. – Én apám borbélyüzletében segítettem. Az orosz katonát pamacsoltam, a német katonát pamacsoltam, a bolgár katonát pamacsoltam a hokedliról, és ezért kaptam apámtól még fűzős futballt – villant fel egy részletet Hercegszántó sajátos történetéből is Marci bácsi.

  A labda ellövése utáni pillanat - ahogy csak ő tudta

– Eljött a Flóri meg a Bartulov (Bartulov Márton: szintén NB I-es futballista, a ’60-as években az egykori Komlói Bányász játékosa, később 30 évig a hercegszántói focicsapat edzője volt) hozzánk focizni. Engem minden órában egyszer kiengedett apám a borbélyüzletből az udvarra, hozzájuk. A másik játszóház a Flóri nagypapájánál, Flórián bácsinál volt, mert ott volt a faluban az egyetlen gőzgép. Amikor az húzta ki a cséplőgépet, akkor a fél falu gyereke ott volt, kísérte kifelé – beszél a közös évek emlékeiről a 75 éves Marci bácsi. Mint mondja: a más játékot nemigen kedvelő kis Flórit kiválóan focizó bátyjai tanították meg az alapokra – legfőképpen gondolkodni. Tehetsége nagyon korán megmutatkozott, már akkor tudatosan készült arra, hogy futballista lesz.

Albert Flórián – mint Marci bácsitól megtudjuk – anyai ágon sokác, apai ágon sváb felmenőkkel büszkélkedhetett. A soknemzetiségű Hercegszántó (Santovo) területén az Albert család gőzgépes malmot működtetett, mely 20 embernek – köztük később Vélin Marinnak – is munkát adott. Ráadásul akkoriban – meséli Marci bácsi – itt volt a település egyetlen köztisztasági fürdője is. – Ez a falu rengeteget köszönhet az Albert családnak – mondja Flórián gyermekkori pajtása.

1952-ben aztán az Albert család Budapestre költözött. Mai szemmel nézve – tehetsége és kitartó munkája mellett – ennek a kényszerű hurcolkodásnak is „köszönheti” a későbbi aranylabdás a karrierje beindulását. – Még csak két hete laktunk a fővárosban, amikor János, az idősebb bátyám elvitt a Kinizsi – akkoriban így hívták az FTC-t – toborzójára. Száger Mihály – akire ma is hálás szívvel gondolok – volt a futballistapalánták irányítója, aki kiválasztott, és elkezdte egyengetni pályafutásomat – emlékezett vissza a Petőfi Népe hasábjain 2007-ben Albert Flórián a kezdetekre. Arról azonban, hogy miért kényszerült elhagyni a család Hercegszántót, soha nem beszélt.

  Feigl József, Hercegszántó polgármestere (balra) és Vélin Marin, Marci bácsi Albert jó barátja a „császár” szülőháza előtt

Marci bácsi – úgy mondja – szemtanúja volt a sajnálatos eseményeknek. 1952-ben, mielőtt a család – később szétlopott és romba döntött – malmát államosították, Albert Flórián édesapját, Albert Jánost nagyon megalázták a falu akkori vezetői.
– Kulákság volt, azt mondták, hogy lisztet rejtegettek. Az akkori bíró – aki két elemit végzett négy év alatt – lánccal összekötöztette Jani bácsi kezét és a lábát, a nyakába akasztottak egy 50 kilós nulláslisztes-zsákot, és úgy mentek a faluban. Jani bácsinak közben azt kellett mondogatnia, hogy „Így jár minden kulák, aki lop”. Megkérdeztem utána a bírótól, hogy ezt miért kellett. Azt mondta: „Tudod, milyen nehezen jártam iskolába, amit nekem mondtak, azt én végrehajtottam” – idézi fel dühtől szikrázó szemmel az egykori eseményeket Marci bácsi, aki hozzáteszi: – Flóri sosem akart erről beszélni, mindig csak azt mondta: elüldözték őket.

Ezt erősíti meg Feigl József, Hercegszántó polgármestere is, aki Albert Flórián 2007-es díszpolgárrá avatása előtt és után is többször beszélt, jó kapcsolatot ápolt a Császárral, aki azt is elmesélte neki: a költözés után hosszú ideig pesti pincékben voltak kénytelenek élni. Mint a polgármester meséli: otthona kényszerű elhagyása után 55 évvel Albert szívesen, ugyanakkor kételyek közt, ám világra szóló sikerei ellenére is „Flóriként” tért vissza szülőfalujába.

– Amikor néhány alkalommal fent voltam nála a díszpolgári cím átadása előtt, mindig azt mondta: nem tudja, hogyan fogadnák őt itt. Emlékezett arra a megaláztatásra, melyet gyermekként átélt – mondja Feigl József, aki hozzáteszi: sokat támadták őt is a díszpolgári cím adományozása miatt. – Többen kérdezték tőlem, hogy mit adott a Flóri a falunak, hogy díszpolgári címet adományozunk neki. Hírnevet adott, büszkeséget, mert sohasem tagadta le, hogy hercegszántói – magyarázza a polgármester, aki hozzáteszi: nincs az országban még egy olyan település, melynek aranylabdás labdarúgója lenne.

  Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó

Albert Flórián szülőháza előtt állunk már, ahová természetesen Marci bácsi is elkísért minket. – Szégyen, hogy így néz ki ez a ház – mondja a málló vakolat és a megroggyant falak felé mutatva. A kiskapuban többen mécsest gyújtottak a futball-legenda halálhírére. – Odabent még rengeteg olyan emlék van, amelyuk az Albert családról mesél – teszi hozzá Marci bácsi, miközben a kerítés lyukain át nézzük az udvart, mely valaha a focipályát jelentette a későbbi futballcsillagnak. Kiderül: a ház magántulajdonban van, de jelenleg lakatlan.

A szülőház előtt ácsorogva a polgármester és Marci bácsi arról beszélgetnek, miként tudna a település méltó emléket állítani a világhírű futballistának Hercegszántón. Felmerül egy emlékház létrehozásának gondolata csakúgy, mint egy utca vagy egy tér Albert Flóriánról való elnevezése. Marci bácsi inkább teret keresztelne át, mint mondja: a Flóri nagyságához az passzolna leginkább...

A hazájához, csapatához és szülőfalujához egész életén át hű Albert Flórián halálhíre Hercegszántón is mély döbbenetet váltott ki, napok óta erről beszélgetnek a helyiek. Mint a polgármester meséli: néhány hete, Albert 70. születésnapján beszéltek utoljára telefonon. Akkor a Magyar Labdarúgó Szövetség által a tiszteletére rendezett fogadását hagyta ott a Császár, hogy néhány szót tudjon váltani egy földijével. Közös tervek is körvonalazódtak: egy nagyszabású barátságos focimeccset akartak összehozni Hercegszántón, természetesen Albert Flórián részvételével.

A magyar futball egyik legnagyobb csillagának végső nyugalomra helyezése után egy nappal kérem Marci bácsit, fesse le, hogyan él barátja az emlékezetében, mit lát maga előtt, ha rá gondol. – Persze a csípőre tett kéz – vágja rá nevetve –, többek között erről volt felismerhető a futballpályán. Ő így pihent...