Megújult: újra alkudozhatunk a piaccsarnokban
Mik ezek?
X– Műgyanta bevonatot kapott a korábbi aszfalt burkolat, teljes világítás és nyílászáró cserét végzett a kivitelező, új kandellábereket helyeztek ki, ivókútak és vízkutak szolgálják a vásárlók kényelmét, és az emeleti szociális helyiségeket is felújítottuk – sorolta a hivatalos bejáráson Kun István, a Piac- és Vásárigazgatóság vezetője.
A felújításnak köszönhetően a piaccsarnok valóban teljesen új hangulatot és kinézetet kapott. A kivitelező, – a kecskeméti Generál Centrál Kft. gyors és látványos munkájáról szólva Zombor Gábor kiemelte: – Elismerés illeti a kivitelezőt, hiszen mindvégig szorosan tartották az ígért határidőket, és a költségvetést sem lépték túl. De köszönet és elismerés illeti az árusokat és a kofákat is, akik a felújítás idejére a külső sátorban, rosszabb körülmények között voltak kénytelenek árulni portékáikat, s nagyrészük mindezt az átmeneti kényelmetlenséget türelemmel és megértéssel viselte. A megszépült piaccsarnok tehát kedd reggeltől már nyitva áll a kofák és a vásárlók előtt.
Kedden már áruval megpakolja várja a megújult piaccsarnok a vásárlókat
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. haskamati 2010. március 2. 22:20
ez mind szép és jó, de figyelembe vették-e az ötletpályázatokon felvázolt terveket, és mi a helyzet a (tető)parkoló/mélygarázs kialakításával?
-
3. peti.mate 2010. március 2. 17:52
Nagyon szép letta csarnok!!!Most már vigyázni kell rá./rend és tisztaság/.Minden vevő keresse az igazi őstermelőt és a magyar terméket!!
-
2. Merlin (c) 2010. március 2. 14:22
Nyam nyam paradicsom.
-
1. happppy 2010. március 2. 09:13
Reggel megnéztük, szép lett, már rá fért . Gratulálunk mindenkinek , Akinek része volt benne. Sok szép az áru, úgy látom egyenlőre vevő még kevés . Kívánok minden kereskedőnek sok Vevőt , jó forgalmat !
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


