Lába kelt a kerékpárútnak
Mik ezek?
X<exrta>Megszüntette Baján a városüzemeltetési bizottság a főtér északi oldalán kiépített kerékpárút egy szakaszát. A Rausch Sándor elnök vezérelte bizottság érvelése szerint ezáltal a vendéglátást erősítik. Így ugyanis bővíthette terasza területét a Szentháromság téren székelő egység.
Április közepe óta sokan szóvá tették a változtatást, erősen kifogásolva a kétkerekű közlekedés korlátozását. Éppen ezért Fercsák Róbert, a városüzemeltetésért felelős alpolgármester a csütörtöki testületi ülésen javasolta, hogy a szakbizottság gondolja át alaposabban eme kérdést. Nem mellékesen, egyeztessenek az érintett felekkel annak érdekében, hogy a vendéglátósok és a kerékpározni óhajtók számára is megfelelő megoldást találjanak. Elképzelhető tehát, hogy hamarosan visszaáll a régi rend. Esetleg néhány méterrel vigyék arrébb kerülhetne a bicikliút.
Hasonló sorsra jutott a városüzemeltetési bizottság másik döntése, miszerint megszünteti az északi oldalon a taxiállomást. A nyugati oldalon, a sétány mellett jelölték ki az új helyet. Ám ezt a határozatot sem fogadták el a városatyák. Kérték, tárgyaljon ismét a bizottság a főtéri taxiállomásról.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. bajai srác 2009. május 2. 12:31
A taxiállomás a Pepitának van útba? Ők is teraszt akarnak bővíteni? Vicc, ami a főtér közlekedését illeti... Mint kerékpáros, mint autós szemmel... Hamár Baja egyik nevezetessége a Szentháromság tér, miért nem tiltják ki az autósokat az érintett vendéglátó helyek előtti részről és csinálnának oda egy szép sétányt, vagy parkot? A másik oldalon épp elférnek az autósok és járműveik. Parkolóhely is marad épp elég. Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad...
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








