Jegyért csak enni lehet
Mik ezek?
XEddig cukrot, lisztet, kávét teát és még ki tudja mi mindent vehettünk a jegyeket felhasználva. Ma már a boltos azt kell, hogy mondja: nem fogadhatja el a meleg étkezési ultaványt. Ugyanis, ha egy APEH ellenőrzésen megfogják, akkor akár 100 ezer forintra is büntethetik a cégét. Sőt akár a rajta kapott vevő is 50 ezer forintot fizethet.
A problémával kapcsolatban információt kértünk az APEH regionális igazgatóságától. Ők e-mailben az APEH honlapjára irányítottak bennünket.
Január 27-én került fel a melegétel-juttatás kedvezményes adózásának a feltételeiről szóló ismertető. A tájékoztató arról szól, hogy az olvasó hogyan is használhatja törvénykövető módon az említett utalványt.
Leírják egyebek mellett azt is, hogy a helyben készített fogyasztott, illetve kiszállított étel-ital esetében lehet az utalványt elfogadni. Erről egyébként a 1995. évi CXVII. törvény intézkedik.
Ugyanakkor például iparcikkek, élvezeti cikkek vagy a felsorolt szolgáltatások keretén kívül értékesített élelmiszer-termékek, italok (a teljes felsorolás lehetősége nélkül: só, cukor, édesítők, édességek, cukrászati termékek, gabonafélék, száraztészták, pékáruk, rágcsálnivalók, olaj, zsiradékok, ízesítők, húsáruk, üdítők, kávé, tea, kakaó, tejtermékek, mélyhűtött-, előre csomagolt-, konzervételek, zöldség, gyümölcs) vásárlására nem felel meg a juttatás kedvezményes adózását megalapozó feltételeknek. Az ellenőrzés során az APEH a magánszemélyt 50 ezer, más adózót (pl. az utalvány-elfogadót, vagy a kibocsátót, ha a felhasználhatóságot nem korlátozza) 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön mire tudja költeni az étkezési utalványát?
- Nem kapok étkezési utalványt. 14.52%
- Meleg ebédet rendelek rajta. 6.46%
- Ahol elfogadják, ott bármire. 75.81%
- A gyerek ebédjét fizetem belőle. 3.23%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 43 hozzászólás érkezett-
43. Sanya07 2010. február 10. 11:39
Az is vicces, hogy az APEH-osok verték a nyálukat, hogy év végén nem kapnak prémiumot a válság miatt és végül csak meg kapták. Gratulálok nekik. Erre azért van pénz, a szegény ember fejét meg nyomjuk erősebben a sz@rba.
-
42. Csbence56 2010. február 10. 09:40
Az valóban igaz sok vállalkozó nem fizetés mellé adja a csekket, hanem a fizetésének ez egy része. Ennyivel kevesebb pénzt kap fizetéskor. Sok embernek nem hogy étterem, de még bolt sincs a munkahelye közelében. Pl. aki építőiparban dolgozik, hogy fizessen elő ebédre. Egyen sokat hétvégén és kitart péntekig?
-
41. bla,bla 2010. február 10. 08:57
Sajnos a bekeményítés onnan indul ki, hogy sok mohó vállalkozás a munkabérek jelentős hányadát már ilyen közteher-szja mentes kafetéria jegyben fizette ki dolgozóinak.
A furfangosok miatt most mindenki szív.
A "melegétkezési" utalványok másra való beváltása eddig is törvénybe ütköző volt.
Most visszalépünk oda ahonnan elindultunk 25 éve. A dolgozók kedvezményes melegétkezésben részesülnek. Csak most joguk van megválasztani, hogy +150%-os menzára fizetnek be, vagy étteremben +300%-os haszonkulcs érvényesítése mellett étkeznek. -
40. édes kisfiam 2010. február 9. 21:50
Ember alkotta törvényt,az ember játsza ki!
Én nem kapok senkitől ételjegyet,de hordatom az ételt.Megveszem a jegyeket a Fiamtól,és befizetek vele egy hétre az óvodában..a másik fiamnak!Csak egy lehetőséget próbáltam adni! -
39. Smookee 2010. február 9. 19:44
csak kérdezek-nek
"re coolos, miért veszi el az apeh a nyugdíjas nénitől a jövedelme nagy részét büntetésből? Ezt nem nagyon értem."
a válasz a cikkben,figyelmesen olvasd el újra!!!
1x
Ugyanis, ha egy APEH ellenőrzésen megfogják, akkor akár 100 ezer forintra is büntethetik a cégét. Sőt akár a rajta kapott vevő is 50 ezer forintot fizethet.
2x
Az ellenőrzés során az APEH a magánszemélyt 50 ezer, más adózót ... -
38. Csbence56 2010. február 9. 19:13
Tudjátok, a néni nem tud visszaütni, pisztolyt sem hord. Mindenki tud lakhelyén egy-két keveset adózó milliomost, akin behajtanák az adóját, 100 ezer ember élhetne egy kicsit jobban. De ki akar golyót a fejébe.
Szégyen, hogy jutalmat osztanak az APEH-nál, mert sikerült pár éhező gyerek szájából kivenni a csokoládét, mert neki csak fött étel jár. -
37. +1 hsz 2010. február 9. 18:55
Csak kérdezek, ne csak olvass,értelmezd is amit írtam,ott van benne.
De kifejtem mire gondoltam,nem tudok semmit hogy mi lesz 3-4-5-x hónap múlva.
"Hiába régi,nem régi törvény,idáig nem foglalkozott vele senki,és most reméljük csak egy darabig lesz megint téma,és 1-2 hét múlva újra lehet majd vásárolni rajta úgy ahogy megszokott volt"
GyK:
Abban bízok hogy mint minden csoda 3 napig tart,ezt is csak 1-2 hétig fogják ellenőrizni,ha tényleg ellenőrzik,és utána az emberek újra tudnak majd bűnt elkövetni azzal hogy vásárolnak.
Függetlenül attól hogy királyság vagy demokrácia,jobb vagy bal oldal.
Egy szóval sem említettem a törvény eltörlését,pont ellenkezőleg,a törvény nem betartására gondoltam... -
36. csak kérdezek 2010. február 9. 18:48
re coolos, miért veszi el az apeh a nyugdíjas nénitől a jövedelme nagy részét büntetésből? Ezt nem nagyon értem.
Mocsok dolog az apeh dolgozóitól, hogy nem a sokkal nagyobb adótartozást felhalmozó cégekre és magánszemélyekre utaznak rá...ezzel egyetértek veled. -
35. coolos 2010. február 9. 18:44
Azt értem hogy van egy törvény ami szabályozza az utalványok felhasználását.Azt is értem hogy ezt a törvényt mindenkinek be kell tartani, de azt hogy az apeh az utalványon mosóport vásárló nénitől elveszi a jövedelme nagy részét büntetésből, míg a 4 milliárd adótartozást felhalmozó magánszemélyt hagyják büntetlenül eltünni, na ezt már nem értem.És ezt már a gyomrom se veszi be.Nem lehetne esetleg azt az apeh dolgozói apparátust akiket most ráállítottak az utalványok beváltásának ellenőrzésére, mondjuk inkább a különösen nagy kárt okozó gazdasági szereplőkre irányítani? Mindenki jobban járna.
-
34. csak kérdezek 2010. február 9. 18:36
re +1hsz, ezt nevezem frappáns hozzászólásnak! :) Na végre :)
Nem is értem miért nem lettem korábban elvakult balos és zsidó :) Szerinted az rosszat jelent, hogyha valakit "lezsidózol" ? :) Hát ennyit tudsz :) Büszke lehetsz magadra és ha van gyereked, akkor remélem annak is továbbadod ezt az rendkívűli tulajdonságod!
De tényleg MI KÖZÖD VAN ahhoz, hogy én mennyiszer szólok egy témához? Ki vagy te valami cenzor? Vagy gyakorolni szeretnéd a fideszes demokráciát és akkor nekem mint másképpen gondolkozónak kuss van? :)
Azt elárulod, hogy miért lehet majd 1-2 hét múlva ismét vásárolni ezekkel a jegyekkel a boltokban? Te már tudsz valamit? Vagy le van zsírozva a választás? Nem tűnne túl demokratikusnak, ha már most tudnád ki győz!
Várjál csak, de tudod mit ha tényleg eltelik az 1-2 hét (jó mondjuk legyen április vége, ok? :)) akkor sem fogja a te kedvenced eltörölni ezt a 15 éves törvényt! Akár pöröghetsz is a fejeden a főtéren :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



