Elbűvölte az X-Faktor zsűrijét és a közönséget is
Mik ezek?
X– Miért döntöttél úgy, hogy a Csillag születik után megméreted magad az X-Faktorban is? – kérdeztük a lajosmizsei születésű versenyzőtől, aki a kíváncsi tekintetektől rejtve készül a tehetségkutató verseny következő fordulójára.
– A tavalyi széria sikere nagy hatással volt rám. Különösen, hogy Veca, akivel együtt indultunk a Csillag születikben, hihetetlenül sikeres lett. Azóta eltelt négy év, és ezalatt sokat változtam. Úgy érzem, felkészültebb, érettebb vagyok a feladatra.
– Mi lesz a folytatás, és hogyan indulsz neki?
– Még csak a válogatón vagyunk túl, és hogy sikerül-e a mentorházba bejutni, az majd kiderül. Nagyon készülök: mindig a maximumot szeretném nyújtani, és tudom, hogy ez nem megy felkészülés nélkül.
– Milyenek voltak az első tapasztalataid?
– Nagyon izgultam a válogatón. Nem hittem volna, hogy a Csillag születik és számos fellépés után ennyire nehéz megállni a mentorok előtt, és énekelni. Fantasztikus érzés volt az X-Faktor színpadán állni.
– Gondoltál rá, hogy milyen dalokat választasz majd, ha továbbjutsz a válogatón?
– Robbie Williams az egyik kedvenc előadóm. Tőle szívesen énekelnék még, ha lesz rá lehetőségem. Alapvetően a pop-os dalokat kedvelem, és persze azokat, amelyekben nagyokat lehet énekelni.
– Milyen tapasztalatokat szűrtél le az első X-Faktor szériából?
– A legfontosabb, hogy a jó énekhang önmagában nem elég. Nagyon sok jó hang kiesett a tavalyi szériából. Az énektudás alapkövetelmény, de kell még valami plusz: az a bizonyos x-faktor.
Nagyon izgult a válogatáson, de hangterjedelme és tisztasága lenyűgözte a zsűrit
– Kaptál jó tanácsokat a mentoroktól, esetleg az első széria szereplőitől?
– A mentoroktól annyit, ami a műsorban is elhangzott. Úgy tűnt, hogy tetszik nekik a produkcióm...
– Kit választanál mentorodnak, ha rajtad múlna?
– Tulajdonképpen bármelyik mentorral nagyon jó lehet együtt dolgozni.!És hogy túljutok-e a Táboron, az majd kiderül. Keresztes Ildikóval vagy Malek Miklóssal tudnánk talán a leginkább együtt dolgoznimert ők talán egy kicsit közelebb állnak hozzám. Ildikó mint nő érzelmileg sokat tud segíteni abban, hogy a dalok minden árnyalatát megmutassuk. Malek Miklós zenei tapasztalatai is nagyon sokat jelentenének. Ő tűnik a legszigorúbbnak a négy mentor közül, kendőzetlenül elmondja a véleményét, de számomra ez a hitelességét erősíti.
– Kik izgulnak érted otthon?
– Apukám, aki mindenben támogat, illetve a nővérem és a gyerekei, köztük a keresztlányom. Remélem, végigszurkolja majd az X-Faktort. Vagy legalábbis, amíg eljutok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön nézi-e a televízióban az énekes-tehetségkutató versenyeket?
- Igen. 58.34%
- Nem. 25%
- Nincs televízióm. 16.67%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








