Vendégjáték – barátok közt
Mik ezek?
X– Számított a lehetőségre?
– Évekkel ezelőtt jelentkeztem a Barátok közt csapatába, de nem gondoltam, hogy egy szép napon majd én játszhatom ezt a népszerű, vagány figurát. Négy év korkülönbség van köztünk Németh Kristóffal. Amikor Kristóf búcsút intett a főiskolának Benedek Miklós osztályában, akkor lettem elsőéves – szintén a tanár úr szárnyai alatt.
– Miben más az ön által megformált Kertész Géza?
– Arra kértek, ne próbáljam másolni őt, hanem a karakterre összpontosítsak. Nem esett nehezemre, szeretem a sorozatot.
– Hogyan került a pályára?
– Művészeti szakközépiskolába jártam, ahol keramikusnak tanultam. Már a középiskolás éveimben játszottam a kaposvári Déryné Vándorszíntársulatban. Így nem csoda, hogy az érettségi után az iparművészetire és a színművészetire is beadtam a jelentkezésemet. A színire sikerült bejutnom, ezen nagyon csodálkoztam. Nem volt könnyű dolgom az első két évben, mert több tanár elégedetlen volt a játékommal. Benedek tanár úr azonban hihetetlen bizalommal volt irántam, ezért a mai napig hálás vagyok neki.
Karalyos Gábor beugrott Németh Kristóf helyére
– A Moszkva tér Petyája a főiskola második éve után népszerűvé tette...
– Amikor megtudtam, hogy beválogattak Török Ferenc filmjébe, egy picit megjött az önbizalmam. Furcsa volt a forgatás. Török Ferenc valahogy mindenkinek adott rendezői utasítást, csak nekem nem. Állandóan bennem volt a félsz, hogy biztos rosszul csinálok valamit. Amikor ezt később egy közönségtalálkozón elmeséltem, nagyon elcsodálkozott, hiszen csak arról volt szó, hogy elégedett volt a munkámmal.
Névjegy
Születési ideje: 1980. január 25.
Születési helye: Bonyhád
Filmszerepei: Egyszer élünk (2000), Moszkva tér (2001), A miskolci boniésklájd (2004), Illúziók (2008).
Karalyos Gábor beugrott Németh Kristóf helyére
– Nem sokkal a főiskola után a Radnótiba szerződött.
– Rengeteg hálás szerepet köszönhetek a Radnóti Színháznak. De szabadúszóként több kapu nyílik meg előttem. Vendégművészként veszek részt az Asztalizene és az Apacsok című előadásban. Jelenleg a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat művésze és egyben művészeti vezetője vagyok. Rengeteg zenés darabban játszhatok.
– Ha névjegykártyát csináltatna, mit írna rá?
– Színész, művészeti vezető, keramikus. Szeretem, ha zajlik körülöttem az élet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


