Gigantikus méretű olajlepárlóra bukkantak – fotók
Mik ezek?
XA pénzügyőrök az ingatlan egyik romos melléképületében ugyanis egy működő állapotban lévő, hatalmas méretű olajlepárló berendezést találtak, amiben ezer liter ásványolajtermék fortyogott. Hasonló méretű olajlepárlóval eddig még soha nem találkoztak a fináncok. A helyszínen folytatott ellenőrzés során előkerült még 7 darab 200 literes fémhordó, melyekben összesen további 1190 liter ásványolajtermék volt.
Mivel a tanyán lévő férfi, a fészer bérlője az ásványolajtermék származását igazolni nem tudta, ezért a vámhatóság az illegális berendezést (az ezer literes üstöt, a hozzá tartozó 3 méteres páracsövet és a 60 literes hűtőberendezés), valamint a több mint kétezer liter ásványolajterméket lefoglalta. A tulajdonos a jövedéki igazgatási eljárás során több százezer forintos bírság kiszabására számíthat. Ráadásul pedig bűntető eljárás is indul ellene.
A tegnapi felderítéssel azonban nem ért véget a pénzügyőrök munkája Kisfáiban. Máig kellett ugyanis várni arra, hogy a főzőüstben lévő forró anyag kihűljön. Ezután az olajat lefejtették, az óriási készüléket megbontották, daruval teherautóra pakolták, és őrzött telepre szállították – tájékoztatott Gombár Gábor pénzügyőr őrnagy, a Kecskeméti Vám-és Pénzügyőri Hivatal parancsnoka.
– A berendezés működtetésével nem csak a jövedéki bevételek csorbultak, hanem felmérhetetlen emberi és anyagi kárt okozhatott volna a lepárló egy esetleges baleset következében – hangsúlyozta Gombár Gábor.
A fészer bérlője egyébként a finomítási eljárással fáradt és szennyezett olajból állított elő újra használható ásványolajterméket. Állítása szerint hidraulika olajként és mezőgazdasági gépek üzemanyagaként kívánta ezt hasznosítani. Elmondása szerint csupán saját célra, csakhogy a gigantikus berendezés a teljesítménye, a mérete és az alkalmazott technológia miatt gyakorlatilag kereskedelmi nagyságrendű „olaj-előállítást” is lehetővé tett.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. Methos 2010. augusztus 24. 10:02
Kedves SFDrake!
Teljesen igazad van írásomnál azért is tettem oda a "smiles"-t :-) -
13. the truth 2010. augusztus 23. 23:43
Nevetséges ez még a Hofi műsorában is elég lapos poén volna "gigantikus" hahaha.Nincs más? Csak ez, a nép szórakoztatására ezzel akarják kiszúrni a szemünket mint szenzációóóóóó! 1000 liter fáradt olaj aztán rohadt nagy fogás gratulálok !!!!....
-
12. dudi47 2010. augusztus 23. 21:03
Ezek a képek a berendezés működése közben készültek? Nevetséges!
Ez a tudósítás is egy nagy újságírói túlzás! Még nagyobb számokat lehetett volna írni, ha mm-ben, vagy köb-cm-ben adja meg a műszaki paramétereket! -
11. Bandika73 2010. augusztus 23. 20:58
Na most megfogták a nagy olajbárót? Jól látják a hozzászólók, hogy egy kishal megbukott, begyüjtötték a cuccost, kap egy kis bírságot, kifizeti és máshol csinálja tovább.
Akkora szenzáció, hogy nesokára filmet is forgatnak.
Az mondjuk érdekelne, hogy a visszamaradt szutykot hova nyomták el, mert az sokszor nagyobb kárt okoz. Gondolom abból senki nem kérne a szomszédságába.
A képeket nézve, ez a hülyesége miatt bukott be, nem kellett vamzer. A régi "nagyok" legalább adtak a kivitelezésre. és sok-sok bennfentest beszerveztek. -
10. hiitla 2010. augusztus 23. 19:46
Mintha Afganisztánba,vagy Iránba készültek volna a fotók kb. 800 éve!Nevetségesek vagytok Ti Magyarok!Ilyennel foglalkozni!
-
9. Merlin (c) 2010. augusztus 23. 19:23
Az igen. Látszik milyen drága a gázolaj. Megéri ilyen életveszélyes cuccal mókázni? Azt azért fűteni is kell ott órákig. Nem értem.
-
8. SFDrake 2010. augusztus 23. 19:15
6. Methos
A 90 es években a szőkítők már ezt csinálták. A ténylegesen savval szőkítése a fűtő olajnak pár hónapig ment, mivel az káros volt, átáltak arra hogy külföldről papíron rossz minőségű kőolajat hoztak be, itthon finomították és azt adták el, minden féle jövedéki adó befizetése nélkül. Szóval most találtak 1000 litert, ami nevetséges mennyiség, ha akartak volna találhattak volna régen sok százezer litert, de az nem érdeke a főnökeiknek se akik szintén benne voltak. Nincs itt semmi újdonság, most elkaptak valami kishalat. -
7. Főmérnök 2010. augusztus 23. 18:01
Tisztelt Firkász úr!
Ez a valami a "gigantikus"? Nem arról lehet megismerni a jó újságírót, hogy a leginkább hatásvadász jelzőket használja! -
6. Methos 2010. augusztus 23. 17:30
Egy biztos, ha ezt a cikket olvassák az "aranyháromszögben" holnap a kannás borok helyet már olajat párolnak :-)
-
5. ipse72 2010. augusztus 23. 16:16
Például Félegyházán a nyári helyi buszok indítását rendezhették volna el ilyen nagy lendülettel,nem padig a patkányság lehúzás és nem kis mértékben a felderített/alattomos emberek segítségével/ csalások nagy százalékú részesedésére hajtani.
Dolgozó megélni próbáló embert hagyni s a semmit érő férgeket basztatni akinek van idelye a másik után leskelődni,mert az tényleg NEM termel!!!!Mint a fináncok sem!!
Mit nevezünk bűncselekménynek?alap kiindulási pont,amit az aktuális hatalmon lévő párt törvénybe iktat.
Két példa>-Háborúban bűn-e az emberölés?
-Háború után létrehozott tábor/emberek begyüjtésére/ bűn-e?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








