Megszűnt a mentesség, adó minden garázsra
Mik ezek?
XMintegy 12 ezer, eddig nem adózó kecskeméti garázstulajdonost érint az építményadó ez évtől életbe lépett változtatása. A 15 négyzetméter alatti, magántulajdonban lévő gépjárműtárolók adómentessége ugyanis megszűnt. Az önkormányzati rendelet módosítását, az adómérték egységesítését a teremgarázs-tulajdonosok kezdeményezték.
Nem vezetett be új adónemet januártól a kecskeméti önkormányzat, az építményadó módosítása miatt 2012-től Kecskeméten mégis több ezer, a garázsa után eddig nem adózó tulajdonosnak kell majd fizetnie évente átlagosan 4 ezer forintot. A korábbi szabályozás szerint a magánszemélyek gépjárműtárolói 15 négyzetméterig adómentesek voltak, az ennél nagyobb garázsok után pedig (a 15 négyzetméter fölötti részre) a magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, gazdasági társaságoknak a nagykörúton belül négyzetméterenként 600 forint, a nagykörúton kívül pedig 540 forint adót kellett fizetniük. A vonatkozó önkormányzati rendeletet azonban tavalyi utolsó ülésén megváltoztatta a helyi képviselőtestület. Az új szabály szerint minden garázs után kell adózni, nincs 15 négyzetméter alatti mentesség, de a módosítással az adóalanyok terhelése azonos lett: a gépjárműtárolókra vonatkozó adómérték egységesen 300 forint négyzetméterenként.
– A helyi szabályozást a teremgarázs – garázsház, parkolóház – tulajdonosok kezdeményezték, és az ombudsmannál is sérelmezték. Véleményük szerint nem egyenlő elbírálásban részesültek, ugyanis az ikergarázs-tulajdonosok a 15 négyzetméteres mentességet külön-külön is igénybe vehették, ha a tulajdonosok nem közeli hozzátartozók voltak – tájékoztatta lapunkat Bartosné dr. Bátor Mária, a kecskeméti önkormányzat adóosztályának vezetője.
A társasházak, üzletek alá épült teremgarázsokban, parkolóházakban sok magánszemély vásárolt parkolóhelyet. Az ingatlan-nyilvántartásban a garázsok osztatlan közös tulajdoni hányadként kerültek bejegyzésre. Az ilyen teremgarázsoknak részét képezik a közlekedőutak is, ezek területe viszont nyilván növeli az adóköteles terület nagyságát. Problémát okozott, hogy a teremgarázsokban az autóbeálló hely és a közösen használt közlekedőrész nem különíthető el.
Tizenkétezer garázst, illetve tulajdonosaikat érinti az adófizetési kötelezettség változása
– Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az eljárás lezárásaként kívánatosnak tartotta és ajánlotta a szabályozás módosítását. Az általánosan alacsonyabb adómérték megállapítását a parkolóházzal, a terem- és a mélygarázzsal rendelkező vállalkozások is kezdeményezték. Álláspontjuk szerint a föld alatti garázs jövedelemtermelő képessége lényegesen elmarad a felette lévő üzlet négyzetméterre eső jövedelemtermelő lehetőségétől – mondta el Bartosné dr. Bátor Mária.
Az önkormányzat számításai szerint az adómentesség megszűnése körülbelül 12 ezer gépjárműtárolót érint, a város ebből várható bevétele 47 millió forint (tavaly egyébként Kecskeméten 938 millió forint folyt be építményadóból). Az adóosztály vezetője hozzátette: a helyi adókról szóló törvény szerint azoknak is fizetniük kell, akik a garázsukat műhelyként használják. Ugyancsak adókötelesek a családi házhoz tartozó pincében kialakított garázsok.
Akinek tehát például 14 négyzetméteres garázsa van, annak az eddigi nulla helyett 4200 forintot kell majd fizetnie. Akinek pedig 25 négyzetméteres, annak a 6000 helyett 7500-at.
Bevallás után jön a határozat
Akik eddig nem fizettek a garázsuk után építményadót, január-február hónapban be kell vallaniuk az erre rendszeresített nyomtatványon, mely beszerezhető a polgármesteri hivatal adóosztályán, vagy letölthető a város honlapjáról (www.kecskemet.hu). A bevallást elektronikusan is be lehet adni (előzetes regisztráció után) a www.ekecskemet.hu oldalon. A határozattal együtt a tulajdonos megkapja a csekket is.
Megszűnt a magániskolák adómentessége is
A helyi adókról szóló törvény módosítása következtében az építményadóban további változás (tehát nem helyi szabályozás), hogy megszűnt a szociális, az egészségügyi, a gyermekvédelmi, valamint a nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiségek adómentessége, kivéve azokat, melyek az állam (helyi, illetve nemzetiségi) önkormányzat, egyház vagy költségvetési szerv tulajdonában vannak. Tehát építményadót kell fizetni a magánorvosi rendelők, a magániskolák és a magángyógyszertárak után. Az erre a célra szolgáló helyiségeket is be kell vallani.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. mikola zsigmond 2012. február 10. 11:16
kevés a mercedes helyi adója, -mert biztos kapott kedvezményt-nem fizet
rajta hát roncsautó autótároló tulajok, gyerünk pótólni.
kell a bevétel
mire is
így legalább megint lesz "munkája" a hivatal embereinek, lehet büntetni behajtani , felnégyelni stb
nem kéne előbb a birkát etetni és cak aztán nyirni?
-
11. Nekóstolgass 2012. január 17. 20:47
Akinek van kocsija meg garázsa Kecskeméten az már gazdag,úgyhogy így jártak,mint az ország nagy részén, bekaphatják.
-
10. Liberty 2012. január 16. 19:54
preacher
tényleg minő szerencse, ettől azért megkímélhettek volna... sok hasonló szerencsés döntést kívánok Neked! -
9. trafóház 2012. január 16. 19:53
7. preacher
Rengeteget adóznak Amerikában is,csak ott VANNAK FIZETÉSEK IS!!!!!
Ha nem tűnt volna fel,nyugati árszínvonal van, emelik az adókat,a béreken már lassan még vegetálni sem lehet. Igen,hőbörgünk,mert egy barbár gazdaságpolitika miatt,meg a hozzá nem értésük miatt a legkönnyebb adókkal behajtani azt,amit elcsesztünk!
Vagy az szerinted normális dolog,hogy egy órai munkád 2 liter benzint ér?
Egyet értek a 6. tronic-al!
Veled is annyiban,hogy nem hőbörögni kellene,hanem elkergetni azt a sok idiótát! -
8. Ferkó Kecskemét 2012. január 16. 19:45
Erre kaptak felhatalmazást.
Meg a 440 ft os gázolajra.
Meg a 27 % áfára.
Meg a 315 ös Euróra.
Meg a ...
Ugye kedves szavazók, ezt szerettétek volna, erre számítottatok?! -
7. preacher 2012. január 16. 19:21
Senki sem szereti, ha új adókat vetnek ki ránk. DE! Mielőtt bárki is elkezd hőbörögni, hogy 2012-től Kecskeméten IS fizetni kell garázsadót, előtte azért tájékozódhatna, hogy máshol mióta fizetik az -ugyancsak ebben az országban élő- emberek ezt a fajta adót. Garázsadó a 90-es évek eleje óta létezik Magyarországon, amit például a Dunántúlon nagyon sok település már kezdettől fogva be is szed az ottani lakosoktól. A kecskeméti garázstulajdonosok "szerencsésnek" mondhatják magukat, hogy az utóbbi 22 évben nem kellett ilyet fizetniük...
-
6. tronic 2012. január 16. 14:58
Ugye "kedves" polgármester úr(?) csuklik Ön is meg a jó édesanyja is? Természetesen az összes képviselőre is vonatkozik ez a kérdés!
-
5. Liberty 2012. január 16. 14:31
Javaslom továbbá bevezetni a légszennyezettség adót, minden egyes altáji gázeregetés után, valamint a levegővételi adót, mert ugye semmi sincs ingyen? Azt hiszem ez is van olyan "légbőlkapott", mint manapság minden kivetett, oly igazságos és oly felhatalmazott egyéb adó.
-
4. rivas007 2012. január 16. 14:05
Minden garázsba parkolóórát!!! :(
-
3. trafóház 2012. január 16. 13:31
Ki meritek még tenni a lábatokat az utcára?Lassan eljön a ti időtök!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Anyakönyvi hírek | KÉKHÍREK | Hírképek | Olcsó receptek | Traffipax | Nap képe | MOZIMŰSOR
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Baghet Iskander | Bak Lajos | Bányai Gábor | Cseke Péter | Dobozi Eszter/költő | Dr. Metzinger Éva | Dr. Svébis Mihály | Hollósi Katalin | Lezsák Sándor | Szemereyné Pataki Klaudia | Zombor Gábor
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




